Vágólapra másolva!
A hagyományoknak megfelelően az angol ligakupa második fordulójában a kiscsapatok alaposan megszorongatták az élvonalbeli együtteseket. A Newcastle United például csak hosszabbításban tudta verni a Bretfordot. A mérkőzés hőse a Szarkák támadója, Craig Bellamy volt, aki a rájátszásban mesterhármast ért el.

Bellamy itt még a Covent-
ry mezében bűvöli a labdát

Az 1997-98-as idényben már alapembernek számított a Norwichban, és nem is futballozott rosszul, hiszen a bajnokság folyamán 13 gólig jutott. Nem kellett sokat várnia arra sem, hogy a nagyválogatottban is debütálhasson, erre 1998. március 25-én, Jamaica ellen került sor. Az 1998-99-es pontvadászatban a korábbi teljesítményét is felülmúlta, hiszen ekkor 17 alkalommal volt eredményes az angol második vonalban. Nem csoda, hogy nevét több élvonalbeli együttessel is összekötötték, de a viharos gyorsasággal induló karrierjének egy súlyos sérülés megálljt parancsolt: az 1999-2000-es szezon nagy részét ki kellett hagynia, ebben a bajnokságban mindössze négy találkozón szerepelt.

Tavaly nyáron aztán végre sikerült egy első osztályú gárdába szerződnie, igaz, nem egy sztárcsapathoz, hiszen a kiesés ellen küzdő Coventry City vette meg 6,5 millió fontért. Az Égszínkékeknél az előző bajnokságban mindössze négy bajnoki találatot szerzett, és részben ez is hozzájárult ahhoz, hogy a Coventry kiesett a legjobbak közül. Bellamynak azonban nem kellett visszatérnie a Division 1-ba, mivel a Newcastle United hatmillió fontért megvásárolta őt. Úgy tűnik, a Szarkáknál jobban megy neki a játék, mert már a bajnokságban is eredményes volt, és most a ligakupában is betalált.