Vágólapra másolva!
Két csoportban véget értek a küzdelmek az U17-es világbajnokságon, a négy továbbjutó négy kontinensről került ki - Dél-Amerika, Afrika, Ausztrália és Európa is biztosan képviselteti magát a legjobb nyolc között. A házigazda trinidadiaknak viszont nem sikerült bravúr, utolsó mérkőzésükön is vereséget szenvedtek, ezúttal a végső győzelemre is esélyes braziloktól.

Az A csoportban a házigazdáknak már nem volt esélyük a továbbjutásra, a brazilok elleni találkozóra így is 26 ezren látogattak ki Port of Spainben. A trinidadi szurkolóknak nem sok örömük volt a mérkőzésen, hiszen a dél-amerikai válogatott kétséget sem hagyott afelől, hogy sokkal jobb csapat. A selecao már a 7. percben vezetést szerzett Malzoni szabadrúgásából, ezt követően Caetano percei következtek, aki mesterhármast ért el. Tovább növelte a hazaiak gondjait, hogy Haynes a második félidő elején piros lapot kapott. Érdekes, hogy a trinidadiaknak emberhátrányban sikerült szépíteniük, de az utolsó szót a brazilok mondták ki Júnior góljával.

A horvát-ausztrál mérkőzésen a továbbjutást érő csoportmásodik hely volt a tét. Az európai csapatnak csak a győzelem volt elfogadható eredmény, lévén az auszik gólaránya jobb volt. A nagy küzdelemben végül az óceániaiak kerekedtek felül, és a második félidőben teljesen széteső horvátok ellen sima győzelmet szereztek.

A B csoportban a Szuper Sasok az utolsó játéknapon is nyerni tudtak, a szenvedő fél ezúttal az Egyesült Államok gárdája volt. Karimu Shaibu ezen a találkozón is meglőtte szokásos gólját (a támadó mindegyik csoportmérkőzésen eredményes volt), a győzelmet Moses Ayuba gólja tette teljessé. Ennek a mérkőzésnek túl sok tétje nem volt, hiszen Nigéria már korábban biztosította továbbjutását, az USA-nak pedig kevés esélye volt a továbblépésre.

A japán-francia összecsapáson viszont a második hely volt a tét. Ennek megfelelően rendkívül nagy iramban kezdődött a meccs, és némi meglepetésre a japánok kezdtek erőteljesebben. Az ázsiaiak lendülete azonban csak tíz percig tartott, ezt követően jöttek a franciák, és öt perc alatt hármat vágtak. A második gólt az a Pierre Sinama Pongolle érte el, aki az amerikaiak ellen mesterhármast szerzett, és a második félidőben úgy gondolta, hogy ezt nem ártana most is megismételni. A gondolatot tett követte, így a japánok egy méretes zakóba szaladtak bele, amit az sem enyhített, hogy a csereként beállt Jano megszerezte becsületgóljukat.

Ajánlat: