Vágólapra másolva!
Hiába jelölte a keddi leverkuseni BL-találkozóra készülő teoretikus kezdőcsapatába Carlos Rexach, a Barcelona vezetőedzője Marc Overmarst, a holland csatár megint megbetegedett, s három hetet ki kell hagynia.

A spanyol bajnokság 5. helyére feljött Barcelona trénere, Carlos Rexach az elmúlt egy hónapban térdsérülés miatt nem számíthatott a szélvészgyors hollandra, aki alighogy felépült, vírusos fertőzéssel újra ágynak esett.

A 28 éves szélső már a csapat hétfői edzésén sem jelent meg, a Bajnokok Ligája F csoportjában szereplő Barca keddi, Bayer Leverkusen elleni németországi összecsapásán Gerard Lopez helyettesítheti. Ez a találkozó azért is fontos a katalánoknak, mert az F csoport két veretlen csapata mérkőzik Leverkusenben.

Németh Andrea

Korábban:

Zidane-nal is nyert a Real