Vágólapra másolva!
Hosszú idő után vasárnap ismét nyert a Dunaferr labdarúgócsapata, s kapujában az eddig védő egykori sokszoros válogatott Petry Zsolt helyett Rabóczki Balázs állt. Egervári Sándor edző akár örülhetne is, hogy három kitűnő kapusa van, viszont Petry nehezen emészti meg a kihagyását.

Bár a nyáron mind a klub, mind a kapus úgy látta, jó vásárt csináltak egymással, most kezdi kicsit rosszul érezni magát Dunaújvárosban Petry Zsolt. A volt válogatott focikapus a külföldre távozott Rabóczki Balázs helyére állt, s hétről hétre vele kezdett a csapat. Közben viszont Rabóczki visszatért a klubhoz, ráadásul sorozatban nem ment a csapatnak, s a ZTE ellen már nem Petry kapott bizalmat.

"Úgy érzem, nem szolgáltam rá a csapatból való kikerülésemre" - mondta érdeklődésünkre Petry, majd hozzáfűzte, Egervári Sándor szakmai indokaival nem tud egyetérteni, de elfogadja őket, mert tudja, hogy az edzőnek mindig igaza van. A kapus elmondta, hogy az egy héttel korábban elvesztett MTK elleni rangadón saját megítélése szerint sem védett csúcsformában, de egy ilyen meccs után az edzők általában nem szokták lecserélni a kapusokat. Persze, azzal is tisztában van, hogy Egervárié a felelősség, ezért aztán nincs is benne tüske. Az edzéseken dolgozik tovább, s reméli, hogy a helyzet rövidesen megváltozik.

A vasárnapi mérkőzésen Törökországból ültek megfigyelők a lelátón, és Rabóczki teljesítményére voltak kíváncsiak. Nem sok tapasztalatot szerezhettek a kapus tudásáról, ugyanis szinte semmi dolga nem volt. Ezért várhatóan a hét végi, Kispest elleni mérkőzésre újra eljönnek, s ha Rabóczkit szerződtetik, akkor Petrynek már Bitával kell megküzdenie a csapatba kerülésért.

Egervári Sándor lapunknak úgy reagált Petry véleményére, hogy nem szeretne nyilatkozatháborúba bocsátkozni. Ez a kérdés szerinte szigorúan a dunaújvárosi öltözőbe való, és ő csak annyit mondhat a nyilvánosságnak, hogy Rabóczki jelenleg jobb formában van, mint vetélytársai, ezért esett rá a választása.

Hozzáfűzte, hogy különleges versenyhelyzetről van szó, hiszen három jó kapusa van, és közülük igyekszik mindig a legjobb formában levőt játszatni. Egyébként mind Petry, mind Bita előtt nyitva a kapu, s hogy melyikük van jobb formában, azt meg az edzéseken bizonyíthatják. S aki bizonyít, az véd.