Vágólapra másolva!
Győzelemmel szeretnék megörvendeztetni szurkolóikat az UEFA Kupa első fordulójának visszavágóján a DVSC labdarúgói. A Bordeaux elleni találkozót csütörtökön este fél hattól játsszák Debrecenben, a továbbjutás viszont már egy héttel ezelőtt eldőlt, akkor ugyanis a franciák hazai pályán 5-1-re kiütötték a Lokit.

Mivel a Bordeaux az első mérkőzésen négygólos előnyt szerzett, a visszavágó a továbbjutás szempontjából csupán formalitás. Tisztában van ezzel Pajkos János vezetőedző is, aki a találkozó hivatalos sajtótájékoztatóján elmondta: nem lehet más céljuk, mint jó játékkal örömet szerezni a szurkolóknak, ebbe aztán - ha minden összejön - akár még a győzelem is beleférhet. A debreceniek trénere egyelőre még nem döntötte el, hogy kiket nevez a kezdőcsapatba, de azt azért elárulta, jó néhány változást tervez. Elképzelhető, hogy bekerül az együttesbe Ulveczki és Radojicsics, Vadicska és Majoros viszont lehet, hogy kimarad. Ami biztos: kapusposzton ezúttal Bíró Szabolcs kezd, így Balogh János rápihenhet a hét végi, Sopron elleni hazai bajnokira.

A várható taktikáról Pajkos mester elmondta: a mérkőzés elejét kell meghajtani, hátha sikerül hamar gólt lőnie a Lokinak. A szakember ugyanakkor sietett hozzátenni: fontos a Bordeaux elleni meccs, de félig azért már a Sopron elleni derbire is figyel, így a csapatösszeállításnál, illetve a cseréknél szem előtt tartja azt a meccset is.

Elie Baup, a Bordeaux edzője hangsúlyozta: akár csak az első összecsapáson, most sem becsülik le a DVSC-t, de kettős győzelemmel akarnak továbbjutni. A franciáknál két hiányzó biztos, hogy lesz: Dhorasso és Miranda sérülés, illetve betegség miatt el sem utazott a többiekkel.

A találkozón buzdításban nem lesz hiány, már valamennyi jegy elkelt, így mintegy hétezer néző láthatja a helyszínen például a világbajnok Dugarryt, vagy a portugál válogatott Pauletát, akiket legalább háromszáz szurkoló kísért el Debrecenbe.

Takács Tibor