Vágólapra másolva!
Az olasz labdarúgás legendás alakja, Roberto Baggio bejelentette: lehet, hogy a szezon végén befejezi pályafutását. Roby szerződése 2001. június 30-án jár le jelenlegi klubjánál, a Bresciánál, ám a játékos még mindenképpen szeretne részt venni a jövő évi világbajnokságon.

"Könnyen lehet, hogy befejezem a futballt" - jelentette be Baggio. A 34 éves, egykori Juventus- és Milan-csatár azonban nem titkolta: célja, hogy tagja legyen a jövő évi labdarúgó-világbajnokságra készülő olasz keretnek. Ez megfelelő lezárása lenne egy dicső karriernek. Olaszország már szinte vb-résztvevőnek vallhatja magát, csupán egy pontra van szüksége a Magyarország elleni, október 6-i mérkőzésen, hogy csoportelsőként végezzen.

"Nem mondok többet ennél. Az én álláspontom jól ismert, lássuk, mi történik majd" - mondta Baggio, aki 1999 márciusában játszott utoljára a válogatottban. A csatár eddig három világbajnokságon (1990, 1994, 1998) vett részt. Az olasz kapitány, Giovanni Trapattoni egyelőre nem küldött számára meghívót, de jelezte: figyelemmel kíséri idei teljesítményét.