Vágólapra másolva!
Noha a hét végén még csak a nyolcadik fordulót játszották le az angol bajnokságban, nem számít túl nagy kockázatnak kijelenteni: minden bizonnyal a szezon mérkőzését rendezték a White Hart Lane-en. A Tottenham Hotspur és a Manchester United találkozója leginkább Dr. Jekyll és Mr. Hyde történetéhez hasonlított, amelyből végül a Vörös Ördögök kerültek ki győztesen.

A Manchester a hét közepén a Bajnokok Ligájában úgy szenvedett vereséget a spanyol Deportivótól, hogy öt perccel a lefújás előtt még vezetett, és a mérkőzést követően az angol sajtó alaposan leszedte a keresztvizet Alex Ferguson csapatáról. A Tottenham elleni mérkőzésen ennek ellenére az első félidőben ugyanúgy játszott, mint Corunában az utolsó öt percben: csapnivalóan. A hazaiak negyedóra elteltével szerezték meg a vezetést a frissen igazolt Dean Richards fejesével, aki ekkor még valószínűleg azt gondolta: ennél jobban nem is debütálhatott volna a Sarkantyúsoknál. Tíz perc elteltével Les Ferdinand is eredményes volt, majd egy perccel a szünet előtt a német Christian Ziege is gólt fejelt, akkor a hazai drukkerek extázisban tomboltak.

Alex Ferguson már más miatt őrjönghetett az öltözőben, és ennek köszönhetően a második félidőre egy teljesen kicserélődött MU jött ki. Mindössze egy perc 48 másodperc telt el, amikor Andy Cole szépített, és ez megadta a jelet a további manchesteri rohamokra. Tíz perc múlva David Beckham szögletét Laurent Blanc fejelte a hálóba (a francia játékosnak ez volt az első gólja a MU színeiben), majd húsz perccel a lefújás előtt Ruud van Nistelrooy fejese már az egyenlítést jelentette. A Vörös Ördögök azonban nem elégedtek meg egy ponttal, tovább támadtak, és a 76. percben a mérkőzés legjobbja, Juan Sebastian Verón bombázott a tizenhatos bal oldali sarkáról a hosszú sarokba. A diadalt David Beckham tette teljessé, aki Verónhoz hasonló gólt szerzett, csak a másik oldalról.

A White Harte Lane izgalmai minden bizonnyal még sokáig beszédtémát fognak jelenteni Angliában, mint ahogyan Mike Dean teljesítménye is - a Chartlon Athletic - Leicester City játékvezetője ugyanis furcsábbnál furcsább döntéseket hozott. Az első érdekes ítélete a 25. percben esett, amikor is a hazaiak védője, Stuart Brown elesett a saját tizenhatosán belül, láthatóan kificamította bokáját, és esés közben ösztönszerűen kézzel belekapott a labdába. A játékszer így a vendégek csatára, Dean Sturridge elé került, aki a kapufát találta telibe. Ezt követően Brownt négy percen keresztül ápolták a pályán, majd mikor ráhelyezték a hordágyra, a bíró odakocogott, és felmutatta neki a piros lapot - szándékos kezezés miatt.

Ez már a hazai drukkereknek is sok volt, aki erre a meccs előtt osztogatott szórólapokat nagy vehemenciával a pályára dobálták, ami miatt pár percig tovább állt a játék. Nagy nehezen ismét útjára indult a labda, de a derék sípmester hamarosan a vendégszurkolók kedélyeit is felborzolta azzal, hogy piros lapot adott Junior Lewisnek. A középpályás még a legelfogultabb Derby-drukkerek szerint sem csinált semmit, ám a bíró szerint ez elég volt a piros laphoz. Igaz, itt nem csak ő volt a hibás, hanem asszisztense is, hiszen ő heves zászlólengetéssel jelezte: itt valami szabálytalanság történt. Ilyen előzmények után szinte senkit sem érdekelt, hogy a Charlton 2-0-ra nyert, ráadásul úgy, hogy az utolsó 21 percben a vendégek kilenc emberrel játszottak, mivel Matt Heathet sérülés miatt le kellett hozni, és a Rókáknak már nem volt több cseréjük.

Premier League, 8. forduló:
Tottenham Hotspur-Manchester United 3-5 (3-0)
gól:
Richards (15.), L. Ferdinand (25.), Ziege (45.), illetve Andy Cole (46.), Blanc (58.), Van Nistelrooy (72.), Veron (76.), Beckham (87.)

Bolton Wanderers-Sunderland 0-2 (0-0)
gól:
Phillips (77.), Craddock (83.)

Charlton Athletic-Leicester City 2-0 (1-0)
gól:
Johansson (45.), Bartlett (56.)
kiállítva: Brown (25.), illetve Lewis (43.)

Derby County-Arsenal 0-2 (0-1)
gól:
Henry (21., 62., 11-esből)
kiállítva: Keown (Arsenal, 57.)

Everton-West Ham United 5-0 (1-0)
gól:
Campbell (45.), Hutchison (52., öngól), Gravesen (56.), Watson (75.), Radzinski (79.)

Middlesbrough-Southampton 1-3 (0-0)
gól:
Boksic (75. - 11-esből), illetve Beattie (66., 86.), Pahars (73., 11-esből)

A többi mérkőzést vasárnap játsszák.

Korábban:

Londoni premier league