Társoldalunk:

Bognárék még nem várják az aranyérmet

Arre még a legelvakultabb MTK-drukkerek sem számítottak, hogy kedvenceik a megszerezhető 33 pontból 28-at begyűjtenek a bajnokság első etapjában. Mindez természetesen az egykori ötvenszeres válogatott Bognár Görgy dicsérete is, hiszen a fiatal edzőgeneráció képviselőjeként stílusos és ami legalább enyire fontos, eredményes csapatot hozott össze a Hungária körúton.

A 40 esztendős szakvezetővel, akit heves reklamálás miatt a játékvezető a Fradi elleni rangadón elküldött a kispadról, a 11 forduló tapasztalatairól, edzői elképzeléseiről beszélgettünk.

Fotó: Magyar Hírlap / Czagány Balázs
Zavadszky (elől) első MTK-s gólját volt csapatának rúgta az örökrangadón
- Nem tart attól, hogy a kispadon tanúsított impulzivitásáért a játékvezetői kar megneheztel majad a jövőben?
- Szomorú lenne, ha így történne. Ugyanis ha valaki tolerálja a bírókat, az én vagyok. Sohasem nézem, ki vezeti a meccseinket, nincs előítéletem egyetlen játékvezetővel szemben sem. Amennyiben valamivel nem értek egyet, azt legfeljebb kikiabálom magamból. A Fradi ellen is ez történt. Ráadásul ilyenkor nálam sohasem a bíró személye, hanem az ítélet a fontos, márpedig ezúttal, amikor is Czvitkovics tanítani valóan beállt Szkukaleknek - aki egyszerűen lepattant róla, a bíró mégis ellenünk sípolt -, nos az a futball elleni döntés volt. A jövőben ugyanis mit mondjak a fiatal játékosoknak, ha ilyenért megbüntetik őket. Ráadásul nem az a megoldás, hogy ilyen reklamálás esetén felküldik az edzőt a lelátóra.

- A bajnokság elején gondolta volna, hogy az "első negyed" után egy döntetlen és vereség mellett csupa győzelem áll majd a csapata neve mellett?
- Nem szoktam előre kalkulálni. Sőt, a statisztikák sem érdekelnek. Nem érzem magam tévedhetetlennek, de csak azt hiszem el, amit látok.

- Melyik volt a sorozatban csapata legjobb, illetve leggyengébb meccse?
- A legrosszabbul egyértelműen a Videoton elleni 0-0 alkalmával játszottunk, viszont a legjobb 90 percünket nem tudnám megjelölni, hiszen sokszor futballoztunk jól, s ebben szemernyi nagyképűség sincs. Majdnem háromgólos átlagot produkáltunk, a mezőnyben a legtöbb gólt szereztük, s a legkevesebbet kaptuk. Ez azért elég beszédes nem?

- De igen, ám ennél is feltűnőbb, hogy akárcsak játékosként, edzőként sem fél a kockáztatástól, pedig a trénerek zöme...
- ...Ne is folytassa, tudom, sokan féltik a helyüket. Ám nem kellene, hiszen egyszer minden edzőt kirúgnak az állásából. Szerintem viszont csak a támadófutballnak lehet jövője, nekem például mindig azon jár az eszem, miként lehetne gólt lőni. Minél többet. Presze ehhez azért meg kell valósítani a csapat stabilitását, a labdaszerzéstől a labdakihozatalig.

- A jelek szerint az MTK-nál a külföldiek valóban komoly erősítést jelentenek. Egyetért ezzel?
- Olyannyira, hogy telitalálatnak tartom a szerződtetésüket. Szmiljanics, Jezdimirovics, Lazics, noha nem voltak válogatottak, mégis az edzéseken és a meccseken is vérprofik. Nagyon szeretem a mentalitásukat.

- Mit tekint a jelenlegi MTK legnagyobb erényének?
- Azt, hogy mindenkor a játékra törekszik.

- Tudja, hogy kék-fehér berkekben ezek után már mindenki elvárja az aranyérmet?
- Érzékelem, de 11 forduló után nehogy már elvárja bárki is a bajnoki címet.

- A honi edzői társadalom köztudottan zárt kört alkot, s a sikerek általában irigységet is szülnek. Fiatal, ráadásul rövid idő alatt is eredményes trénerként nem kapott még "tüskéket"?
- Az MTK-n belül maximálisan támogatnak, a többi meg nem érdekel. Higgye el, az sem, hogy milyen edző vagyok. A lényeg a csapat és a futball. Minden más manír, pótcselekvés.

Korábban:

Bánki József