Vágólapra másolva!
A múlt hét végén befejeződött U17-es világbajnokság két legnagyobb sztárja az aranyérmes francia válogatott két játékosa, Anthony le Tallec és Florent Sinama Pongolle volt. A két ifjonc csak pár hete töltötte be a 17. életévét, ennek ellenére máris a nemzetközi játékospiac legkeresettebb "árucikkeivé" váltak, és az értük folytatott versenyfutást végül a Liverpool FC nyerte, amely nemrégiben együttműködési szerződést kötött klubjukkal, a Le Havre-ral. Ismerkedjünk meg tehát a két futballistával, akik Gérard Houllier szerint a Vörösök jövőjét jelenthetik.

A két játékos nemcsak a pályán érti meg remekül egymást, a zöld gyepen kívül is országos cimborák. Ez persze nem véletlen, hiszen hét esztendővel ezelőtt találkoztak először egymással, és azóta szinte minden percet együtt töltenek. A nagy találkozás 1994-ben történt, amikor mindketten tízesztendősek voltak, és Le Tallec a Le Havre kölyökcsapatával egy tornán vett részt Réunion szigetén, Sinama Pongolle pedig a helyi együttesben szerepelt.

A viadalt végül a Le Havre nyerte, Le Tallecet választották meg a torna legjobb játékosának, a gólkirály viszont Sinama Pongolle lett. Le Tallec édesapja a díjátadáskor készített egy közös képet róluk, amit hazavitt, majd betéve a fotót a családi albumba, hamar kiderült, hogy a képen látható másik srác tulajdonképpen rokon: Sinama Pongolle egyik unokanővére ugyanis éppen Le Tallec papájának testvéréhez ment hozzá. Időközben a Le Havre bejelentkezett a tízéves tehetségért, és a Le Tallec-családnak sikerült meggyőzni a Sinama Pongolle-famíliát: nyugodtan engedjék el gyermeküket a kontinensre.

Az ifjú Sinama Pongolle újdonsült barátjával együtt lakott, és kapcsolatuk gyorsan barátsággá mélyült. Nem csoda, hogy a pályán ilyen remekül megértik egymást: amikor Sinama először pályára lépett a Le Havre-ban, öt gólt szerzett, és mind az öt találatnál Le Tallec volt az előkészítő.

Ketten tökéletes párost alkotnak: Sinama Pongolle a klasszikus középcsatár szerepkörében csillog, példaképe pedig a brazil támadó, Sonny Anderson, míg Le Tallec amolyan irányító, aki azért igyekszik a kapu elé is odaérni. Ő leginkább a nigériai Nwankwo Kanura néz fel. Noha a két fiatal a jelenlegi szezon előtt nem lépett pályára a Le Havre első csapatában, a nemzetközi játékosmegfigyelők kiterjedt hálózata felfigyelt rájuk, és olyan klubok versengtek megszerzésükért, mint a Manchester United, az Arsenal és a Juventus, de végül a Liverpool került ki győztesen a versenyfutásból. Amikor a Vörösök megkötötték az együttműködési szerződést a Le Havre-ral, és ezzel eldőlt, hogy előbb vagy utóbb a két szupertehetség náluk játszik majd, a MU edzője, Sir Alex Ferguson felhívta telefonon liverpooli kollégáját, Gérard Houllier-t, hogy gratuláljon neki.

A két klub közötti megállapodás értelmében a két fiatal leghamarabb két év múlva költözhet az Anfield Roadra, addig a Le Havre-ban kell bizonyítaniuk. Le Tallec és Sinama Pongolle azonban egyáltalán nincsen elkeseredve emiatt. "Ez a megállapodás tökéletes a számunkra, hiszen így megszerezhetjük a kellő tapasztalatot. Tizenkilenc évesen készek leszünk arra, hogy külföldön futballozzunk" - jelentette ki Le Tallec. Egy biztos: még sokat fogunk hallani róluk...