Vágólapra másolva!
Sinan Ergin, a Besiktas menedzsere szerint Christoph Daum továbbra is a csapat vezetőedzője marad. A német szakember néhány órával korábban ugyan bejelentette lemondását, a Serdar Bilgili klubelnökkel folytatott hosszas megbeszélést követően azonban megváltoztatta szándékát.

Christoph Daum, a török Besiktas labdarúgócsapatának vezetőedzője csütörtökön bejelentette lemondását. "Nem látom értelmét, hogy az idény végéig maradjak" - nyilatkozott sajtótájékoztatóján a német tréner, aki döntését már délelőtt közölte a játékosokkal. A Besiktas legutóbb 2-1-re kikapott a Samsunsportól, és a hatodik helyen áll.

"Szeretem a klubot és a törököket" - mondta Daum, aki korábban 1994 és 1996 között már volt a Besiktas trénere, 1994-ben kupát, egy év múlva pedig bajnokságot nyert a csapattal.

A szakember visszautasította, hogy lemondásának bármi köze lenne az október 23-án kezdődő koblenzi peréhez. Daumot kábítószer-kereskedelemmel és -birtoklással vádolják.

Daum szerződése 2002. június 30-ig szól.