Vágólapra másolva!
A szerdai napon az angol klubcsapatok közül nem csak a BL-ben érdekeltek léptek pályára, hiszen a Premier League-ben három mérkőzést is bepótoltak a nyolcadik fordulóból. Az eredmények közül a legnagyobb meglepetést kétségtelenül a West Ham Chelsea elleni győzelme jelentette, hiszen a Kékek eddig veretlenek voltak a bajnokságban. Az már nem okozott ekkora szenzációt, hogy a Southampton új edzőjével, Gordon Strachannel sem tudott nyerni hazai pályán, az Aston Villa pedig győzelmének köszönhetően feljött a harmadik helyre, és csak egy ponttal van lemaradva a listavezető Leedstől.

A birminghami együttes a Charlton Athleticet fogadta, és a hazaiak mindenképpen nyerni akartak, hogy feledtessék a szombati, Everton elleni vereséget. A drukkereknek nem kellett sokat várniuk a vezető gólra, hiszen az már a kilencedik percben megszületett, amikor Steve Staunton szögletét követően Darius Vassel fejesét a védők még kivágták a gólvonalról, ám a kipattanót a marokkói Haszan Kaslul közelről a léc alá bombázta.

A középpályásnak ez volt az első találata azóta, hogy nyáron a Villába igazolt. A mérkőzés hátralévő részében is a hazai együttes volt fölényben, kapusának, Peter Schmeichelnek semmi dolga nem akadt, így a szurkolók már-már azt követelték, hogy a dán óriás menjen fel az ellenfél kapujához, mint azt az Everton elleni mérkőzés utolsó perceiben tette. Erre persze nem került sor, ám a birminghami drukkerek egyáltalán nem panaszkodtak emiatt, hiszen kedvenceik begyűjtötték a három pontot.

Valami hasonlóban bíztak a Southampton fanatikusai is, akik ebben az idényben az újdonsült, hipermodern stadionukban, a St. Mary's-ben eddig csak vesztes mérkőzésen láthatták kedvenceiket. Mindennek eredménye edzőváltás lett a Szenteknél, és az új tréner, a skót Gordon Strachan először az Ipswich Town ellen vezethette ki a pályára fiait. A kiváló motivátornak tartott Strachan remekül feltüzelte futballistáit, akik az első fél órában valósággal nekiestek ellenfelüknek, és hamar kétgólos előnyt szereztek. A találatokat természetesen Pahars és Beattie érték el - ebben az idényben eddig még csak ők voltak eredményesek a Szentek részéről. Az Ipswich azonban nem adta fel, szépített, és bár a második félidőben Marsden ismét kétgólosra növelte a hazai előnyt (a futballistának két év után ez volt az első találata), a vendégek pontot tudtak menteni.

A nap harmadik mérkőzését az eleddig veretlen Chelsea vívta a tabella alsó felében tanyázó West Ham otthonában, és a londoni rangadón némileg váratlanul a hazaiak szerezték meg a három pontot. A Kalapácsosok nem vesztegették az időt, a fiatal Michael Carrick jóvoltából már az ötödik percben előnyt szereztek, majd nem sokkal később a francia Frédéric Kanouté is eredményes volt. A vendégek részéről temészetesen a holland Jimmy Floyd Hasselbaink szépített - a támadónak ez már a kilencedik gólja volt a szezonban, vagyis egymaga többször volt eredményes, mint a teljes West Ham. Ez azonban most nem sokat számított, hiszen több gól nem született a meccsen, a hátra lévő időben a legnagyobb ovációt kiváltó teljesítmény a hazai csapat táncos lányainak előadása volt a szünetben.

Ajánlat: