Vágólapra másolva!
A spanyol bajnokság tizedik fordulójának vasárnapi mérkőzésein két együttesnek is megvolt a lehetősége arra, hogy utolérje az élen álló Deportivót, ám sem a Celta Vigo, sem pedig a Valencia nem tudott nyerni, így a corunai gárda maradt az első helyen. A vigóiak pontvesztése számított nagyobb meglepetésnek, hiszen a Celta a Valladolidot fogadta, ám a hazai támadók nem tudtak kifogni a vendégek portásán, Ricardón.

A Celta Vigo eddigi otthoni meccseit egy kivételével legalább kétgólos különbséggel nyerte meg, és a hazai szurkolók a tabella alsó felében tanyázó Valladolid ellen is valami hasonlóra számítottak. A támadókedv nem is hiányzott a Celta csatáraiból, egyre-másra vezették a rohamokat a vendégek kapuja felé, ám azzal nem számoltak, hogy a Valladolid portása, Ricardo ilyen remek formában véd majd. A madridi születésű hálóőrnek képtelenség volt gólt lőni, és amikor a Valladolid támadója, Tote megszerezte a vezetést a vendégeknek, nagyon úgy tűnt, hogy a Celta még csak pontot sem tud majd szerezni. Szerencséjükre azonban jött az orosz Alekszandr Mosztovoj, aki az idény során már nem először mentette meg csapatát, és az utolsó percben egy közeli fejessel kiegyenlítette az állást. Sőt, a vigóiak akár még a győzelmet is megszerezhették volna, ám az utolsó utáni másodpercben Ricardo egy újabb hatalmas bravúrt mutatott be.

A Valenciának valamivel nehezebb dolga volt, hiszen idegenben kellett pályára lépnie az újonc Sevilla otthonában, és mivel a piros-fehérek legutóbbi három otthoni találkozójukon egyaránt két gólt szereztek, főleg a vendégek védelmére várt kemény feladat. Így is volt, a sérült Canizarest helyettesítő Palop nem unatkozott, és a szerencsére sem panaszkodhatott, hiszen a második félidőben Moisés lövésénél csak nézte, amint a játékszer a kapufáról kifelé pattan. Akkor már 1-1 volt az állás, mivel az első játékrészben a Valencia középpályása, Albelda a hazai védők asszisztálása mellett két alkalommal is lőhetett a tizenhatoson belülről, és második löketénél már a portás is tehetetlen, a szünet után egy perccel pedig Moisés vágta a léc alá Fredi beadását.

Ugyancsak 1-1-es döntetlent hozott az Athletic Bilbao-RCD Espanyol találkozó, ami a hazaiak számára akár jó eredménynek is számíthatna, tekintetbe véve, hogy Lacruz kiállítása miatt már a 36. percben emberhátrányban játszottak. A San Mamés-stadion közönsége azonban egyáltalán nem volt elragadtatva a pontosztozkodás miatt, hiszen a baszk együttes ebben a szezonban még nem tudott nyerni hazai pályán, és a Bilbao drukkerei utoljára április végén ünnepelhettek hazai diadalnak.

Korábban: