Vágólapra másolva!
Dárdai Pál, a Hertha BSC válogatott középpályása elégedett a labdarúgó UEFA Kupa sorsolásával. Csapata a 3. fordulóban a svájci Servette-tel találkozik. A párharc első felvonását november 22-én Genfben rendezik.

"A klub vezetői minél erősebb ellenfelet szerettek volna, mert akkor a nagyobb érdeklődés következtében több bevételhez jut az egyesület" - mondta a futballista az MTI-nek.

"Én örülök a svájciaknak, azt hiszem legyőzhetők és nagyon jó lenne azzal a tudattal ünnepelni a karácsonyt, hogy tavasszal is versenyben vagyunk az UEFA Kupában. A minimális elvárás velünk szemben az volt, hogy jussunk túl az első két fordulón, ezt különösebb nehézségek nélkül teljesítettük. A nehéz meccsek csak most következnek.

A Hertha BSC a második körben a norvég Viking Stavangert búcsúztatta kettős győzelemmel (1-0, 2-0).

Korábban:

Egy csoportban a Bayern és a Manchester a BL-ben