Vágólapra másolva!
Kiütéses vereséget szenvedett a Manchester United labdarúgócsapata az angol Ligakupa harmadik fordulójában. A bajnoki címvédő gyakorlatilag juniorokkal állt fel és 4-0-ra kikapott a szintén tartalékos Arsenaltól.

Fotó: Reuters
Roche (balra) és Gaspar összecsapása a komolynak nem nevezhető kuparangadón

A manchesteriek sosem vették komolyan a ligakupát, amit az is jól bizonyít, hogy még sohasem nyerték meg a sorozatot. Igaz, az utóbbi időkben nem is nagyon volt szükségük rá, hiszen a bajnokságban és az FA-kupában is arattak. A jelenlegi szezonban azonban egyelőre nem villognak a Premier League-ben, ám Sir Alex Ferguson ennek ellenére ismét úgy döntött, hogy a ligakupában a fiataloknak ad lehetőséget, még akkor is, ha a harmadik fordulóban rögtön az Arsenal várt a MU-ra.

A Vörös Ördögök kezdő tizenegyében mindössze a kapus Carroll, Phil Neville, Chadwick és Yorke szerepelt azon játékosok közül, akik "rendszeresen" játszanak az első csapatban, ellenben Roche vagy Webber még sohasem lépett pályára a klub felnőtt gárdájában. Az Arsenal ehhez képest sokkal erősebb összeállításban lépett pályára, Grimandi, Parlour, Van Bronckhorst, Kanu és Wiltord is az alapcsapat tagja, és most is ott voltak a kezdőben. Az Ágyúsok egyetlen debütánsa a görög Szetisz Tavlaridisz volt.

Mindennek meg is lett az eredménye, hiszen a londoniak meglehetősen könnyedén jutottak tovább a következő fordulóba. Az Arsenal legjobbja a francia Sylvain Wiltord volt, aki egy félidő alatt mesterhármast rúgott: két alkalommal lesgyanús helyzetben kilépve volt eredményes, a harmadik gólját pedig tizenegyesből szerezte. A szünet után már az Arsenal is visszavett a tempóból, de ez is elég volt ahhoz, hogy növelje előnyét. A hazaiak számára az egyetlen kellemetlen esemény az volt, hogy az 50. percben becserélt, az első csapatban most bemutatkozó John Halls alig több mint húsz perc alatt kiállíttatta magát. A londoniak ennek ellenére simán nyertek, keserűvé téve Sir Alex jubileumát: a tréner napra pontosan 15 évvel ezelőtt ült le a Manchester kispadjára. Ez a vereség azonban aligha izgatta fel a szakvezetőt.

Arsenal FC - Manchester United 4-0 (3-0)
London, Highbury, 30 693 néző, vezette: Riley.
Arsenal FC: Wright - Grimandi (Inamoto 86.), Stepanovs, Tavlaridisz, Luzsnyij - Parlour, Van Bronckhorst (Halls 50.), Edú, Pennant (Ricketts 72.) - Wiltord, Kanu. Edző: Wenger.
Manchester United: Carroll (Van der Gouw 46.) - Wallwork (Clegg 80.), P. Neville, Roche, O'Shea - Mi. Stewart, Chadwick, Djordjic (Nardiello 71.) - Yorke, Davis, Webber. Edző: Ferguson.
Gól: Wiltord (15., 11-esből 30., 45.), Kanu (11-esből 65.).
Kiállítva: Halls (72.).

A negyedik forduló párosítása:
Leeds - Chelsea
Aston Villa - Sheffield Wednesday
Fulham - Tottenham
Blackburn - Manchester City
Arsenal - Grimsby
Bolton - Southampton
Watford - Charlton
Newcastle - Ipswich Town