Vágólapra másolva!
Szerdán tárgyalta a HLL fegyelmi bizottsága a hét végi bajnoki fordulóban kiállított játékosok és szakvezetők ügyét, ám Reszeli Soós István, a Sopron mesterének történetében nem jutottak dűlőre a döntéshozók.

A 39 éves szakember a Vasas elleni szombati bajnokin került összetűzésbe a tartalékjátékvezetővel, ám a testület alaposan ki akarja vizsgálni az esetet, ezért csak a jövő keddi ülésén határoz az edző esetleges büntetéséről. Ezáltal Reszeli a szombati Győr elleni találkozót csak a lelátóról tekintheti meg, pedig ez a fellépés számára különösen fontos, hiszen nem csupán százötvenedik élvonalbeli mérkőzésén ülhetne a kispadon, hanem egykori együttese, a megyei vetélytárs ellen is bizonyíthatna.

Tény, a mostani pontvadászatban már több edzőt is a lelátóra parancsoltak a bírók a kilencven percek során, ám az érintett szakvezetők a következő fordulóban is a kispadról irányíthatták csapatukat. Reszeli Soós Istvánt szerda késő délutáni értük utol, s a tréner kendőzetlenül a következőket mondta: "Rosszul esik, fura és szinte felfoghatatlan ez az eljárás. Azzal nincs bajom, hogy alaposan ki szeretnék vizsgálni az ügyet, mert érdemi döntést csak így lehet hozni. Ugyanakkor a játékvezető provokált, ezáltal több mint bosszantó, hogy éppen miattuk nem ülhetek le a kispadra a százötvenedik NB I-es meccsemen, s éppen hajdani csapatom, a Győr ellen, ahol szép időszakot is töltöttem, viszont ez a Dunántúlon köztudottan nagy presztízscsata. A tettemért vállalom a következményeket, ám főként a mostani helyzetemben, több mint különös, hogy a sportnapilap szerdai számában júliusi eseményekkel hozzák összefüggésbe a nevem, ráadásul pontatlanul és stílustalanul. No ezt, mármint a nevem lejáratását nem engedem. Végezetül remélem, hogy méltányos döntés születik az ügyemben, ellenkező esetben az ítélet az állásomba kerülhet. Ugyanis, bár tisztában vagyok azzal, hogy nem Sopronból megyek majd nyugdíjba, néhány ember errefelé alig várja, hogy belém rúghasson."