Vágólapra másolva!
A debreceni vereséget követően immár kilenc forduló óta nyeretlen a Haladás labdarúgócsapata. A szombathelyiek sorsolását tekintve és a tabellára pillantva látható, hogy a zöld-fehérek sorsdöntő mérkőzések előtt állnak.

"Az első félidőben középpályásaink gyengélkedése végett beszorított minket a Debrecen, a szünet után azonban bátrabban játszottunk,igaz gólt nem sikerült szereznünk" - értékelte röviden a találkozó eseményeit Keszei Ferenc, a vendégcsapat vezetőedzője. "A szünetben azt kértem a fiúktól, hogy határozottabban és bátrabban játszanak és úgy érzem, hogy az utolsó percig volt lehetőségünk az egyenlítésre. Bosszantó számomra, hogy akárcsak Dunaújvárosban, most is rögzített helyzetet követően kaptunk gólt, pedig gyakoroljuk eleget."

A Haladás csapatánál a kilenc nyeretlen találkozó után már előre tekintenek: előbb a Ferencvárost fogadják hazai pályán, majd a Vasashoz mennek idegenben, aztán a Győr utazik újfent Szombathelyre. Keszei Ferenc elmondta, hogy a megszerezhető kilenc pontból hét elkönyvelését tekintené megnyugtatónak.

Unger Tamás

Ajánlat:

A bajnokság állása