Vágólapra másolva!

Az aranyláb, avagy a jó focista titka

Jó focistának születni kell, de nem mindegy hogy, mikor: októberben - állítja a tárgykörben beható kutatásokat brit tudós. Ezen felül több tízezer óra gyakorlás szükséges.

Michael Howe, az Exeteri Egyetem pszichológusa 20 éve vizsgálja az angolok számára egyik létfontosságú kérdést, kiből lehet jó futballista. Hat alapvető tényezőt azonosított, amelyek létfontosságúak a "focizsenik" fejlődéséhez.

A születési időpont fontos, mivel az ősszel, leginkább októberben született gyerekek fizikailag jobban fejlettek, mint osztálytársaik az iskolába kerüléskor, lévén évvesztesek. Az angol Premier Ligában futballozó 543 játékos adatait megvizsgálva figyelt fel arra, hogy legnagyobb többségük októberben vagy környékén született.

Ahhoz hogy valaki jó futballista legyen, öt éves koráig el kell végeznie az első rúgást, és hét évesen már mérkőzést kell játszania. A futballpalántának minimum 10 éven át alaposan ki kell vennie részét az edzésekből, legalább 10 ezer órát kell eltöltenie a labdába való rúgás különféle technikájának tökéletes elsajátításával, és ehhez szüksége van egy hozzá igen közelálló, felnőtt támogató segítségére, tanácsaira, bíztatására. Az angol Premier Liga futballistáinak többsége arról beszélt Howe-nak, sikereiket az alapozta meg, hogy kicsiny korától felnőtt támogatta ambícióit.

"Senki nem születik kizárólagos tehetségnek. Számtalan focistát találtam akit inkább azzá serkentettek és neveltek mint azzá született. A válogató tanárok úgy vélik, hogy a legtehetségesebb játékosokat választják ki, holott csupán az osztályokban a legidősebbeket, legfejlettebbeket választják ki, akiknek mozgásuk rendezettebb fiatalabb társaiknál" - nyilatkozta Howe a the Guardian brit lapnak.

Az olyan egykori világsztárok, mint George Best vagy Stanley Matthews edzéseit tanulmányozva Howe megfigyelte, hogy a legjobbak az edzések kétharmadát csapatkörnyezetben végzik, míg a kevésbé jók egyenlő arányban osztják meg a csapat és az egyéni gyakorlást. Rio Ferdinand, az angol válogatott hátvédje elmondta neki, milyen fontos volt számára családja támogatása a korai siker eléréséhez. "Ha családom nem állt volna száz százalékban mögöttem, soha nem jutottam volna el a csúcsra" - mondta.

Ujvári Margit