Vágólapra másolva!
Kevesen akadnak, akik szerint az MTK-tól el lehet venni a bajnoki címet, ám Bognár György a kék-fehérek vezetőedzője még mindig nem akarja az aranyérmet emlegetni. Őt jóval inkább az érdekli, hogy csapata ne csupán hatékonyan, hanem sorozatban jól is futballozzon. Beszélgetésünk során ezt is, valamint az elkövetkezendő fellépéseket is érintettük.

- Tegnap a csapattal megtekintették a Fotex-Veszprém kézilabdázóinak Bajnokok Ligája mérkőzését. Milyen apropóból kerekedtek fel, netán egy kis izelítőt kivántak kapni a majdani elitliga hangulatából?
- Mindenekelőtt kikapcsolódásnak szántuk a veszprémi kirándulást, hiszen jó az, ha nem csupán fociprogramokban vesznek részt a játékosok. Másrészt pedig a Fotex-Veszprém a testvércsapatunk, még ha más sportágról is van szó.

- A mérkőzés közbeni sérüléseket tekintve Sopronban jó eredménynek számít az egy pont megszerzése, a lefújást követően mégis bosszankodott. A elvesztett pontok, netán a játék miatt tette ezt?
- Inkább a mutatott produkció miatt, hiszen ebben a bajnokságban másodszor nem nyújtottuk azt, amit szoktunk. Az eredménnyel viszont abszolút elégedett voltam, mivel Mónos és Elek sérülése miatt 60 percet mindössze két védővel, Smiljaniccsal és Horváth Leventével kellett letudnunk. A Videoton elleni szerdai 90 percre annyiban már jobb a helyzet, hogy a sárga lapjai miatt Sopronban hiányzó Komolósi visszatér a védelembe.

- A játékosállományt tekintve lehet azt mondani bármikor a mostani MTK-ra, hogy tartalékos?
- Nem, s ezzel soha nem is szoktam előhozakodni. A Videoton ellen is össze kell rakni valahogy az együttest és össze is rakjuk.

- Hét végén aztán mennek Dunaújvárosba, ahol igazi presztizscsatára van kilátás, elvégre ki ismerné jobban az MTK-t mint a Dunaferr jelenlegi, a kékek egykori trénere, Egervári Sándor.
- Ez így igaz, ráadásul Egervári Sanyi remek edző, csapata, a Dunaferr pedig az utóbbi hetekben alaposan "kiegyenesedett". Az újvárosiaknál, ha nincsenek sérültek, nagyon erősek. Ettől függetlenül számunkra idegenben is a győzelem a cél, de ennél is fontosabb, a jó futball. Vallom ugyanis, hogy csak szériában mutatott minőségi teljesítménnyel tudunk előrelépni.

Bánki József