Vágólapra másolva!
A fegyelmi bizottság történelmi jelentőségű büntetést mért a Rapid Bukarestre a brassói incidens miatt: a csapat játékosai egy meg nem adott tizenegyes miatt levonultak a pályáról. Öt ponttól megfosztották a csapatot, ami a bajnoki címért folytatott harcban vereséget mérhet a bukarestiekre.

A román labdarúgás történetének eddigi legsúlyosabb ítéletét hozta csütörtökön a Román Professzionális Liga (LPF) Fegyelmi Bizottsága: az FC Rapid Bucuresti csapatát öt bajnoki pont megvonásával, a klubot százmillió lejes büntetéssel sújtotta, a brassói mérkőzés eredményét pedig 3-0-s hazai győzelemre módosította. A súlyos büntetés annak a következménye, hogy a vasárnapi Brassói FC–Rapid találkozó végén, a hosszabbítás harmadik percében, 1-0-s hazai vezetésnél George Copos, a vasutasgárda főszponzora, valamint Constantin Zotta alelnök utasítására a csapat levonult a pályáról. A Rapid vezetősége azzal indokolta a sportszerűtlen cselekedetet, hogy a temesvári játékvezető, Sorin Corpodean nem ítélt meg egy - szerintük - szabályos tizenegyest a mérkőzés kilencvenharmadik percében.

"Úgy kezeltek minket, mint valami visszaeső bűnösöket" - nyilatkozta Paul Cazan, a Rapid technikai igazgatója. "A szabályzat előírja, hogy az első kihágásnál minimális büntetéssel, két bajnoki pont levonásával sújthatnak. Mi nem vagyunk visszaesők, miért kaptunk maximális büntetést? Ez is bizonyítja, hogy ha másképp nem megy, ehhez hasonló sumákolással akarnak egyesek bajnokságot nyerni." Cazan hozzátette, hogy nem bánták meg a brassói cselekedetüket, mert ezzel a gesztussal akarták "meghúzni a vészféket" a román labdarúgásban (és a szövetségben) uralkodó visszaélésekre figyelmeztetve.

Constantin Zotta már nem volt ennyire bőbeszédű, csak ennyit mondott: "Nincs mit magyarázni ezen. Ez Dumitru Dragomir és az általa vezetett liga határozata!"

Alexandru Boc, a LPF Fegyelmi Bizottságának elnöke kifejtette, hogy ezzel a büntetéssel precedenst akartak teremteni, nehogy még egyszer eszébe jusson valamely csapatnak az ehhez hasonló sportszerűtlen magatartás. A Rapidnak öt nap áll a rendelkezésére a fellebbezéshez.

Balla István