Vágólapra másolva!
Louis van Gaal nem dolgozik tovább a holland labdarúgó-válogatott élén, állítja egy televíziós csatorna. A NOS nevű társaság riportban számolt be a történtekről, és tudni véli, a november 10-i, Dánia elleni 1-1-et követően az 50 éves tréner benyújtotta lemondását.

Louis van Gaal alatt már akkor mozgott a kispad, amikor kiderült, Hollandia nem lesz ott a labdarúgó-világbajnokságon. Ugyan a tréner ekkor még hangsúlyozta, marad a helyén, a november 10-i, Dánia elleni barátságos mérkőzésen elért 1-1-et követően benyújtotta lemondását a Holland Labdarúgó Szövetség (KNVB) vezetőinek.

A KNVB a hírt ugyan visszautasította, de annyit elárult, komoly tárgyalások előtt állnak Van Gaallal. "Beszéltünk már Louis-val, de újabb találkozást tervezünk" - mondta szűkszavúan Rob de Leede, a szövetség szóvivője. Van Gaal a tavalyi Európa-bajnokságot követően váltotta Frank Rijkaardot a kapitányi poszton, előtte klubszinten az Ajaxszal (BL-győzelem 1995-ben) és a Barcelonával ért el sikereket.

És hogy ki lehet az utód? Természetesen több név is kering a levegőben, a jól értesültek tudni vélik, hogy végre megkapja az őt már évek óta megillető lehetőséget Johan Cruyff. Lehet, hogy az egykori Celtic-menedzser, Wim Jansen lesz a befutó, aki gyakorlatilag két éve eltávolodott a szövetségtől, miután vele szemben akkor Rijkaard lett a kapitány. Felmerült Rijkaard segédjének, Johan Neeskensnek a neve is, de a tréner jelenleg nagyon jól érzi magát a NEC Nijmegen csapatának élén. Guus Hiddink éppen Dél-Korea csapatát készíti fel a világbajnokságra, de a Vitesse trénere, Ronald Koeman sem esélytelen. Csakúgy, mint Dick Advocaat, akit a kvalifikációs bukást követően már kapitányi poszt várományosaként emlegettek Szóbeszéd szintjén felmerült még Wim van Hanegem és Ruud Gullit neve is, valamint azé a Marco van Bastené, aki most szeretne visszatérni a futball világába, ám edzői papírral még nem rendelkezik.

Pincési László

Korábban: