Vágólapra másolva!
Elméletben könnyed mérkőzés vár az angol labdarúgó-bajnokság listavezetőjére, az FC Liverpoolra, miután a Mersey-parti együttes a 18. helyen szerénykedő Derby otthonába látogat. Nem ilyen egyszerű a helyzete a Chelsea-vel meccselő Manchesternek, amely az utóbbi 8 évben mindössze egyszer tudott legyőzni az Old Traffordon a londoniak ellen.

A bajnok Manchester United a szebb napokat is megélt Chelsea-t fogadja, és az igazat megvallva nagyon ráférne a siker. No nem csak a bajnokságban mutatott idei produkciója, hanem a Chelsea elleni múlt miatt is. Az MU az utóbbi nyolc esztendőben mindössze egyszer tudott nyerni az Old Traffordon a londoni klub ellen: tavaly áprilisában 3-2-re, köszönhetően a trinidadi Dwight Yorke kettő és a norvég Ole Gunnar Solskjaer egy találatának. 2000 őszén már legalább a pontot sikerült elcsípni: az utolsó összecsapás 3-3-ra végződött.

A Manchester United legfőbb hiányzója a sérülése miatt idén már nem is játszó walesi Ryan Giggs. Sir Alex Ferguson még nem döntött, vajon játszatja-e az Arsenal ellen betliző Fabien Barthezt, mint ahogy az sem eldöntött még, hogy szerephez jut-e a felépült Andy Cole. A Chelsea-ben az egykori manchesteri kapus, az ausztrál Mark Bosnich sérült, de nem játszhat két világbajnok, az Achilles-ín gondok miatt hetek óta harcképtelen Marcel Desailly és Emmanuel Petit sem.

A Premier League '90-es évek eleji megalakulása óta mindössze egyszer, tavaly tudott nyerni az Aston Villa a Leicester City ellen (2-1), noha eddig 12 alkalommal mérkőzött meg egymással a két együttes. Igaz, idegenben a Leicester sem muzsikál valami jól: Birminghamben mindössze egy győzelemre futotta, még 1996 novemberében, amikor Claridge, Parker és Izzet találataival 3-1-re nyert. A mostani találkozó előtt az bizonyos, hogy a marokkói válogatott Musztafa Hadzsi nem játszhat, míg honfitársa, Kaslul is sérült. A szerdai Ligakupa-vereség után visszakerül a csapatba Wright, Boateng Merson, Angel és Vassell is. Letelt az eltiltása a walesi válogatott Delaneynek. A Leicesterben "újoncként" debütálhat a Middlesborough-tól érkezett Brian Deane és talán ismét játszhat a nyakát fájlaló Muzzy Izzet.

A jelen és a múlt alapján is könnyedebb mérkőzés vár a listavezető Liverpoolra a mindössze 18. helyen álló Derby County otthonában. A Mersey-parti gárda utolsó hat mérkőzésén mindössze egy gólt kapott a Pride Parkban, ráadásul amennyiben nyer, sorozatban harmadik alkalommal viszi el a három pontot. A tavalyi 4-0-s siker fő letéteményese Emile Heskey volt, aki mesterhármast ért el, a negyedik gólt a cseh Berger szerezte. A hazaiaknál a csapatkapitány Burley térdsérülés miatt nem játszik, helyettese a grúz Kinkladze lesz. A 'Poolban ismét szerephez jut Owen, aki Heskeyvel rohamozza majd a kaput.

Pincési László