Vágólapra másolva!
Mircea Sandu, a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) elnöke a hétfői sajtóértekezleten hivatalosan is bejelentette Gheorghe Hagi szövetségi kapitány lemondását. Az elnök azt szertné, ha a jelenleg Szaúd-Arábiában edzősködő Anghel Iordanescu vállalná el a válogatott irányítását.

"Hagi közölte velem szándékát, miszerint nem óhajt a továbbiakban a válogatottal foglalkozni" - mondta Sandu. "Én a magam részéről megpróbáltam józanul megítélni döntését, és közös megegyezéssel felbontottuk a szerződést." Az elnök hozzátette, Hagi nagyon határozottan jelentette be a döntését, ezért hiába is próbálta meggyőzni az ellenkezőjéről. A szakítás baráti légkörben zajlott, és Sandu reményét fejezte ki, hogy Hagi mihamarabb túlteszi magát edzői pályafutásának kezdeti kudarcán.

A szövetség elnöke elmondta, hogy máris tárgyalásokat folytat néhány szakemberrel a megüresedett szövetségi kapitányi poszt betöltéséről, és a jelöltek listáján nála Anghel Iordanescu áll az első helyen, aki 1993-1998 között már irányította a román válogatottat, jelenleg a szaúd-arábiai Al-Ain csapatánál edzősködik. "Egy tapasztalt edző munkájára számítok, aki ki tudja vezetni válogatottunkat a 2004-es Európa-bajnokságra. Várok egy bíztató jelzést Iordanescutól, aminek alapján le tudunk ülni tárgyalni. Szeretném, ha az a szakember maradna a válogatott edzője a továbbiakban is, aki elkíséri a csapatot a január végén esedékes portugáliai portyára" - fejtette ki terveit Sandu.

Gheorghe Hagi elmondta, lemondásának legfőbb indítékát az iránta tanúsított bizalmatlanság jelentette. "Ezzel szabadlistára került edzőnek tekintem magam, és úgy szeretném felépíteni edző karrieremet, lépésről lépésre, mint ahogy játékosként is tettem" - hangoztatta Hagi. "Játékoskoromban ennél sokkal nehezebb pillanatokat is átvészeltem, de soha nem adtam fel a reményt, mindig tudásom legjavát nyújtottam a futballért. Ezt az elvet ezután sem adom fel, mert tiszteletem a labdarúgás iránt soha nem fog megszűnni."

A sajtótájékoztató személyeskedő hangnemben végződött. "Azt tanácsolta egykori kollégám a Steauától, hogy rögtön a Szlovénia elleni mérkőzés után le kellett volna mondanom. Nos, jobb később, mint soha. Persze, én is tanácsolhattam volna hasonlót, amikor az UEFA-kupában a St. Gallen elütötte őket a továbbjutástól. De a hazai bajnokságban sem menetel az elvárásoknak megfelelően a csapat. Ha most én lennáék a Steaua vezetőedzője, rögtön lemondanék." - hangzott Hagi válasza, aki nem nevezte meg "tanácsadóját", de nyilvánvaló, hogy Victor Piturcáról van szó.

Balla István