Vágólapra másolva!
Ronaldo nem fér be az Internazionale kezdőcsapatába. Hector Cúper vezetőedző szerint jelenleg Christian Vieri és a Sierra Leone-i Mohammed Kallon is jobb formában van a brazil futballistánál.

"Ronaldo nagyon sokat hagyott ki, nem szabad elkapkodni a visszatérését" - mondta Cúper. "Az edzésmunkájával elégedett vagyok, azonban amíg jók az eredményeink, nincs okom a változtatásra. Jelenleg mindkét támadónk kiváló teljesítményt nyújt, de természetesen Ronaldóra is óriási szükségünk van. Azt kértem tőle, hogy ne legyen türelmetlen, eljön még az ő ideje is."

Az Internazionale az UEFA Kupa 3. fordulójának csütörtöki visszavágóján 4-1-re nyert az Ipswich Town ellen, Ronaldo az utolsó tíz percben lépett pályára. Massimo Moratti, a milánói klub elnöke szerint kizárólag Cúperre tartozik, hogy kit szerepeltet a kezdő tizenegyben. "Eddigi döntései őt igazolták. Tisztában vagyok azzal, hogy Ronaldót nem szabad sokszor a kispadra ültetni, mert elveszti a türelmét. A brazil válogatott világbajnoki keretébe is csak akkor kerülhet be, ha sok tétmeccset játszik és visszanyeri régi formáját. Viszont Cúpernek is igaza van, hogy nem akarja felforgatni a remek eredményeket elérő együttest."

A brazil csatár november 4-én a Lecce elleni találkozón 14 percet játszott, amikor izomhúzódást szenvedett, és le kellett cserélni. Előtte 1999. november 21-én (szintén a Lecce volt az ellenfél) szerepelt utoljára bajnoki találkozón. Azóta kétszer operálták térdszalag-szakadással.

Az olasz bajnokságban november 25-én, a Fiorentina ellen 18 percet töltött a pályán, vasárnap az Atalantát 4-2-re legyőző együttesben nem jutott szóhoz.

Korábban: