Vágólapra másolva!
Az NB I.hu szerkesztősége megszavaztatta a honi sportsajtót, amelynek eredményeképpen idén Király Gábor lett a legjobb magyar futballista, a kizárólag itthon játszók közül pedig közül Illés Béla nyerte el a címet. Az edzőknél a ZTE-nél dolgozó Bozsik Péter, az élvonalbeli légiósoknál a Dunaferrben szereplő Marek Penksa, a menedzserek versenyében az MTK-s Fülöp Ferenc, az elnököknél Várszegi Gábor - noha ő hivatalosan nem is elnök a a kék-fehér egyesületnél -, a játékvezetőknél pedig Ábrahám Attila lett a befutó, míg a legtehetségesebb labdarúgónak az FC Porto játékosát, Fehér Miklóst választották meg.

Király Gábort, a német Hertha BSC és a magyar válogatott kapusát a kitüntető címről, s egyebekről is kérdeztük a minap:
- Mennyire értékeli a magyarországi sportújságírók elsimerését?
- Ha közhely, akkor is csak azt mondhatom, rendkívüli megtiszteltetés, hogy az újságíróknál idén én lettem a legjobb magyar futballista. Ugyanakkor ez a kitüntető cím engem a jövőben még több munkára, még jobb teljesítményre ösztönöz, hiszen itt megtanultuk, hogy nem szabad a babérokon nyogodni, mindig újabb célokat kell kitűzni magunk elé.

- A Servette elleni csütörtöki kupakudarc után gondolom nem túl jó a hangulat a csapat házatáján.
- Tévedés azt hinni, hogy a Bundesligában napokat rágódnak egy-egy vereség után, persze a svájciaktól elsznvedett 0-3-at követőn mindenki lehorgasztott fejjel ült az öltözőben, mivel a klub és a játékosok is szép pénztől estek el ezáltal, ám másnap már mindenki a hét végi Schalke elleni idegenbeli bajnokira koncentrált.

- A Berlinben tartózkodó Deutsch Tamás sportminiszter is kilátogatott a kupameccsre, vele például mennyit tudtak beszélni?
- Nem sokat, de jólesett, hogy akárcsak korábban Orbán Viktor miniszterelnök úr, Deutsch Tamás is meglátogatott bennünket. Szomorú volt, hogy nem hozott nekünk szerencsét, de kár volt okolnia magát, hiszen a Servette jól játszott, van Burik 15. percben történt kiállítása után pedig alig maradt esélyünk a továbbjutásra.

- Milyen ütemben javul a sérülése?
- Szerencsére egyre több terhelést bír el a lábam. Pénteken már sprinteltem is, szombaton pedig újra együtt edzettem a csapattal. Remélem, az utolsó fordulókban már újra én állhatok a Hertha kapujában.

Bánki József