Vágólapra másolva!
Arsene Wenger, az Arsenal labdarúgócsapatának vezetőedzője kijelentette: képesnek tartja együttesét arra, hogy megnyerje a bajnokságot.

"Vasárnap nagyszerűen játszottunk, 0-2-ről fordítottunk 3-2-re az örök rivális Aston Villa ellen" - mondta a francia szakember. "Ha így folytatjuk, biztos vagyok abban, hogy mi leszünk a bajnokok. Ami a Manchester Unitedet illeti, korai lenne még temetni az együttest. A jelenlegi kilencedik helyezés semmit sem jelent. Klasszis csapat, ha elkapja a ritmust, néhány forduló után máris ott van a nyakunkon."

Az Arsenal 29 ponttal a második helyen áll a Premier League-ben, hátránya három pont az éllovas Liverpool mögött. A Manchester United (21) kilencedik, szombaton a West Ham Unitedtől kapott ki hazai pályán 1-0-ra.

Ajánlat:

A Premier League állása

Korábban: