Vágólapra másolva!
Dárdai Pál góllal tért vissza a Hertha együttesébe. A német kupa nyolcaddöntőjében a berliniek a hosszabbításban győzték le az Eintracht Frankfurt együttesét 2-1-re, a továbbjutást eldöntő gólt Dárdai szerezte a 96. percben. Ezzel már másodszor rúgott döntő fontosságú gólt a kupában, az Erfurt elleni 8 közé kerülésért vívott meccsen is ezt tette.

A Schalke elleni bajnokin viszont nem játszott a középpályás. Viszont azt megelőzően a Bayern elleni találkozót is Dárdai gólja döntötte el. Némiképp árnyalja a képet, hogy Pali a Servette ellen is a pályán volt, a berliniek mégis kiestek az UEFA Kupából.

- Ki kell hagyni egy meccset és akkor jobban megy a góllövés.
- Nekem is megfordult ez a fejemben, mert ha minden második mérkőzésen betalálnék, akkor sokkal több gólt lőttem volna. Komolyra fordítva a szót: edzőmet Jürgen Röbert igazolta a döntés, hogy fáradtnak látott és nem tett be a Schalke-meccsre, most viszont friss voltam, ez persze nem jelenti azt, hogy egyből jön a gól.

- De jött. Milyen találat volt, olyasmi, mint a Bayern ellen, ügyes, de erős lövés?
- Szöglet után került elém a labda, először átvillant, hogy erőből lövöm, de aztán valami azt súgta, hogy várjak ki, így is tettem, majd nyolc méterről laposan lőttem a frankfurtiak kapujába. Társaim azt mondják, hogy okos gól volt.

- S főleg fontos, mert így szinte kihagyhatatlan a szombati, a listavezető Leverkusen elleni rangadóra készülő csapatból.
- Magam is így érzem. Bár szerintem Röber megbízik bennem, persze külön öröm, hogy olyan gólt lőtem, ami kicsit megnyugtathat benünket, mert az UEFA-kupából ugyan kiestünk, de a német kupában a nyolc között várjuk a tavaszt. Abból a szempontból is jókor jött ez a gól, hogy előtte Tretschok büntetőt hibázott, tehát az ellenfél bizakodhatott jobban.

- Apropó, Röber: a napvilágot látott információk alapján a tréner arra hivatkozva távozik klubtól, hogy elege van a Berlinben rá nehezedő nyomásból. Szerinte az elvárások nincsenek arányban a lehetőségekkel. Igaz ez?
- Az igaz, hogy Berlinben nem egyszerű az élete, mert a sajtó nem kíméli. Hogy mit nyilatkozik, az az ő dolga, egyébként december 19-én ülnek le a jövőről tárgyalni Dieter Hoeness menedzserrel. Magyarországról azt hallottam, kész tény, hogy távozik, egy tévécsatornának pedig azt nyilatkozta, nem érdekli őt, hogy ha hosszabbít, akkor a hetedik éve lesz a Herthánál. A házaságban kritikus hetedik esztendőt említette, de hozzátette, hogy őt ez nem zavarja, mert férjként huszonkét évet húzott le.

Thury Gábor

Korábban:

Dárdai ismét megmentő volt