Vágólapra másolva!
Hétfő délután végérvényessé vált, hogy Glázer Róbert lesz a sportigazgatóvá kinevezett Kisteleki István utóda az Újpest kispadján, miután a Kispest vezetői hozzájárultak a tréner távozásához. A tárgyalásról, a megegyezésről és a tervekről Koncz Lászlót, a Kispest egyik tulajdonosát faggattuk, hiszen a piros-fekete klub ezzel ismét edző nélkül maradt.

"A mai napon elálltunk Glázer Róbert edzői szerződésének teljesítésétől, és hozzájárultunk, hogy az Újpest szakvezetője legyen" - kezdte Koncz.

- Mit kértek cserébe, hogy ilyen elegánsan elengedték a szakembert?
- Abban maradtunk, hogy szerződtetünk egy labdarúgót a Megyeri útról, akiért nem kell majd fizetnünk a lila-fehéreknek. Lukács Ferenccel, az Újpest tulajdonosával úgy egyeztünk meg, hogy 4-5 játékos közül választhatunk, a névsort pedig már meg is adták. Hamarosan eldöntjük, hogy kire esik a választásunk.

- Gondolom, ez ügyben nyilván egyeztetnek majd az új szakvezetővel is.
- Nem biztos, hiszen a jelenlegi szakmai stáb is van annyira felkészült, hogy eldöntse, melyik újpesti futballistára lesz tavasszal leginkább szükségünk.

- Ezek szerint az új tréner kapcsán egyelőre nem is akarnak dönteni?
- Nem bizony, mivel felesleges kapkodnunk. Zajlik a téli szünet, ezért inkább várunk januárig, ugyanis akad olyan kiszemeltünk, aki nincs is Magyarországon.

- A csapat egyik legjobb labdarúgóját, Piroska Attilát végleg vagy csak kölcsönbe adták el Újpestre?
- Végleg.

Bánki József

Korábban:

Glázer Róbert az Újpest edzője