Vágólapra másolva!
Az angol labdarúgó-bajnokság 17. fordulójában a Leeds United hazai pályán 3-2-re verte az Evertont, így továbbra is harmadik a tabellán.

David O'Leary tavaly a Bajnokok Ligájában nagyszerűen teljesítő együttese, a Leeds az idei szezonra is átmentette jó formáját. Az utóbbi időben azonban nem elsősorban a pályán nyújtott teljesítmény kapcsán hallhattunk Vidukáékról, hanem a klub két játékosa, Bowyer és Woodgate botrányos esete borzolta a kedélyeket.

Az angol bajnokság szerdai napján azonban ismét a játéké volt a főszerep, hiszen a Leeds az Elland Roadon fogadta a kisebbik liverpooli együttest, az Evertont. A végül öt gólt hozó mérkőzés két okból is nagyon izgalmasra sikeredett. Egyrészt a hazai csapat kis híján elherdálta háromgólos előnyét, másrészt megszerezte első góljai a Leeds színeiben a Liverpooltól szezon közben megszerzett válogatott csatár, Robbie Fowler.

Maga a mérkőzés nem úgy indult, hogy bármilyen izgalom is marad a kilencven perc végére, hiszen a Martyn - Mills, Ferdinand, Matteo, Harte - Kelly, Johnson, Batty (Bakke, 81.), Kewell - Viduka (R. Keane, 89.), Fowler összeállításban pályára lépő Leeds rögtön a kapujához szögezte a vendégcsapatot. A nagy nyomásnak meg is lett az eredménye, hiszen az ausztrálok elleni gyászos emlékű montevideói vb-pótselejtezőt követően a válogatottságot lemondó Viduka találatával már a 19. percben megszerezték a vezetést a hazaiak.

Ez azonban még csak a kezdet volt. Alig telt el hét perc az első találatot követően, és érkezett az egykori liverpooli kedvenc, Robbie Fowler, aki első leedsi góljával törlesztett valamit 11 millió fontos vételárából. A 2-0-s félidei vezetést követően a második félidőben is huszonhat percet kellett várni a Fowler-gólig, amikor a májusi UEFA-kupa döntőben is eredményes Robbie újabb részletet utalt át jelenlegi kenyéradójának, magabiztossá téve ezzel a hazai előnyt.

Majd amikor David O'Leary kényelmesen hátradőlt a kispadon, a 84. percben Moore góljával szépített a vendégcsapat, sőt, a 90. percben a skót válogatott védő, Weir is betalált, nyílttá téve ezzel a találkozót. Újabb találat azonban már nem esett, így a bemutatkozó Fowler-dupláról emlékezetessé váló mérkőzést végül - ha nehezen is - de hozta a Leeds, így továbbra is harmadik a Premier Leagueben.

Premier League, 17. forduló:
Leeds United - Everton 3-2 (2-0)
gól:
Viduka (19.), Fowler (26., 71.), illetve Moore (84.),Weir (90.)

Ajánlat:

Az angol bajnokság állása