Vágólapra másolva!
Angliát a hétvégi Liverpool-Arsenal és a Leeds-Newcastle rangadó tartja lázban, talán nem véletlenül, hiszen ez a négy együttes alkotja a Premier League jelenlegi élmezőnyét. Ami furcsa: az a Newcastle vezet, ahol igazi sztár csupán a kispadon található minden idők egyik legjobb edzője, Bobby Robson személyében.

A tabellát böngészve feltűnhet, hogy ugyan a Liverpool áll előkelőbb helyen, mégis az Ágyúsok több pontot szereztek eddig idegenben, mint a Mersey-partiak otthon. Sőt, az Arsenal eddigi három vereségét mind a Highburyben szedte össze, legutóbb például kedden, a Newcastle ellen (1-3). Jó hír, hogy Tony Adams három hónapos pihenés után (lábtörése miatt nem játszhatott) ismét kezdő lesz. Viszont Seaman, Dixon, Ljungberg, Wright és Jeffers sérült. Henry sem léphet pályára, miután a fegyelmi bizottság három mérkőzésre eltiltotta és 50 ezer font bírsággal sújtotta, miután az ominózus találkozón rátámadt a játékvezetőre.

A Liverpoolnál ellenben ismét játszhat Michael Owen. Az év aranylabdása a legutóbbi, Chelsea elleni összecsapást sérülés miatt kihagyta: a 'Pool "laza négyessel" utazott haza. Owen mellett az influenzát átvészelő cseh Smicer, Hyypia és Henchoz is pályára léphet. Barmby és Vignal bokasérülés, Hamann eltiltás miatt nem szerepelhet. De hiányzik Babbel is, aki hosszú ideje nem szerepelt már az együttesben. Kiderült, a német válogatott védő a rendkívül súlyos, a gerincvelőben található, mozgásért felelős idegsejteket megtámadó Guillain-Barre-kórban szenved, bénán, tolókocsiba zárva éli napjait.

A harmadik helyezett Leeds szerdán nagy nehezen legyűrte az Evertont (3-2), de nem pihenhet, hiszen ezúttal a listavezető Newcastle látogat az Elland Roadra. A hazai csapatban most a legnagyobb kérdés Lee Bowyer szereplése, akit csütörtökön délután gyakorlatilag "kirúgott" a klub, estére viszont levette a transzferlistáról. Mint ismert, a Leeds tehetséges játékosa társaival részegen egy ázsiai tanulót vert össze. A bíróság Bowyert nem találta bűnösnek. Elítélte viszont Jonathan Woodgate-et, akit százórányi közmunkára ítélt, és 104 ezer fontos büntetést rótt ki rá. A klub ezt még nyolcheti fizetésmegvonással toldotta meg.

A Newcastle Unitedben Bassedas és Cort sérült, a paraguayi Diego Gavilant pedig kölcsönadta a klubvezetés a mexikói Universidad Autonoma de Guadalajara együttesének.

A 18. forduló programja:

Szombat:
Charlton - Blackburn
Derby - Aston Villa
Leeds - Newcastle
Leicester - West Ham
Manchester United - Southampton
Middlesbrough - Fulham
Sunderland - Everton
Tottenham - Ipswich
Vasárnap:
Chelsea - Bolton
Liverpool - Arsenal

Ajánlat:

A Premier League állása és mesterlövészei