Vágólapra másolva!
Újabb rangadóra készül a Chievo együttese, amely ezúttal a bajnok AS Romát fogadja Veronában. Nagy napja lehet vasárnap a Parmának is, hiszen a tisztjében megerősített Carmignani edző, kiegészülve Arrigo Sacchi technikai igazgatóval hat vesztes mérkőzés után sikerre vezetheti a sárga-kéket.

Fotó: EPA
Tottiék rettentő rég nem kaptak gólt, a Chievo tán feltöri a római reteszt

Az elhalasztott mérkőzés miatt jelenleg az Inter a listavezető, amely szerdán a San Siróban 3-0-ra verte a Veronát, ami még fontosabb: Ronaldo két, Vieri egy góljával. Olasz elemzők szerint 2002 az Inter éve lesz, még akkor is, ha egyelőre egy rakás sérültje van Hector Cúpernek. Materazzi, Dalmat, Recoba, Simic, Padalino, Okan és Serena nem játszhat, a hazai Piacenzánál mindenki harcképes.

A másik milánói együttes hazai környezetben a Veronával játszik, azaz a vendégek most napokon belül visszavághatnak a városnak. De erre kevés az esély. A Milan otthon idén még veretlen (3 győzelem, 4 döntetlen), míg a Verona idegenben csupán a megszerezhető pontok harmadát gyűjtötte be. Hazai részről nagyon hiányzik majd a súlyosnak tűnő bokasérülést szenvedett Maldini, akivel már nyolcra nőtt a hiányzók száma. Rajta kívül Aliyu, Redondo, Serginho, Filippo Inzaghi, Rui Costa, Albertini és Simone is csak a lelátón kap helyet. A hazaiaknál Cossato, Filippini és Doardo nem játszik.

Sorozatban hat vereséget szerzett és két edzőt fogyasztott az AC Parma. Most éppen Fabrizio Carmignani próbálja felrázni az együttest - elsőre Torinóban még sikertelenül tette mindezt. Igaz, most már olyan neves segítője lesz, mint Arrigo Sacchi, aki három évre, technikai igazgatóként kötelezte el magát Parmában. Kevesen tudják, hogy Sacchi, mielőtt nagy nevet szerzett volna magának a világverő AC Milannal, edzői pályájának első nagy sikerét éppen Pármában érte el. Tavaly edzőként is visszatért, de csupán 22 napig tudta pótolni a kirúgott Alberto Malesani - ekkor stresszre hivatkozva lemondott. Benarrivo, Boghossian, Grieco, Maini és Torrisi sérült, ám nélkülük is illene győzni a kiesési rangadón a Fiorentina ellen. Leglább kikerülhetnének a három utolsó cseppet sem dicső pozíciójából. A vendégeknél Chiesa, Pierini, Adani, Taddei, Cassano és Amoroso hiányzik - no, meg a győzelem.

A 16. forduló programja:

Szombat:
Chievo - AS Roma
Lazio - Bologna (mindkettő 20.30)
Vasárnap:
Brescia - Juventus
AC Milan - Verona
Parma - Fiorentina
Perugia - Atalanta
Piacenza - Inter Milan
Torino - Venezia
Udinese - Lecce (mind 15.00)