Vágólapra másolva!
Angliában az év vége rendkívül sűrű programot ígér a futballszurkolóknak, hiszen Nagy-Britanniában hagyományosan karácsonykor és újév napján is rendeznek fordulót, de a Newcastle szurkolói már most megkapták az ajándékukat: a Szarkák ugyanis idegenben is nyerni tudtak a Leeds elleni rangadón, és ezzel tovább növelték az előnyüket a tabellán. Javuló formát mutat a Manchester is, amely egy hatost rúgott a Southamptonnak, Middlesbrough-Fulham találkozó viszont a pálya használhatatlansága miatt elmaradt.

A Newcastle mestere, Bobby Robson ugyan váltig állítja, hogy csapata nem esélyes a bajnoki címre, de az eredmények azt mutatják, hogy a Szarkákkal igenis komolyan számolni kell. Shearererék ezúttal a Leeds ellen bizonyították be, hogy az élcsapatok közé tartoznak. Pedig a második félidő közepén úgy tűnt, hogy ez a nap a leedsieké lesz, hiszen bár a vezetést a vendégek szerezték meg Craig Bellamy révén, a bírósági ügye lezártával, és a klub által rá kiszabott pénzbüntetése kifizetésével a csapatba visszatérő Lee Bowyer egy percen belül kiegyenlített. A középpályás ezután hosszasan ünnepeltette magát a hazai közönséggel, akik hálásan kántálták a nevét. A második játékrészben aztán Mark Viduka és Ian Harte is betalált, vagyis a Leeds előnye már kétgólos volt. Ez sem tartott azonban sokáig: Robbie Elliott fejese, majd Alan Shearer tizenegyese az egyenlítést jelentette. A végső szót a perui Nolberto Solano mondta ki, aki az utolsó percben Kieron Dyer passzét értékesítette. Dyer egyébként a mezőny legjobbja volt, és nevét minden bizonnyal a találkozót végigtekintő szövetségi kapitány, Sven-Göran Eriksson is feljegyezte noteszébe.

Pár héttel ezelőtt még mindenki krízisről beszélt a Manchester Uniteddel kapcsolatban, a Vörös Ördögök azonban most a Southampton ellen sorozatban harmadik bajnoki győzelmüket szerezték meg, és ezzel felkapaszkodtak a negyedik helyre. A legutóbbi három győztes meccs legfőbb hasonlósága az volt, hogy David Beckham mindhárom alkalommal csak kispados volt , igaz, most legalább csereként beállhatott. Ekkor azonban már eldőlt a meccs, köszönhetően elsősorban a holland Ruud van Nistelrooynak, aki mesterhármast ért el, és ezzel góljainak számát már tízre növelte. Rajta kívül még Solskjaer, Roy Keane és Philippe Neville iratkozott fel a gólszerzők közé - utóbbi játékosnak közel kétszáz bajnokin ez volt a harmadik találata. Most még neki is szabad volt betalálnia.

Némi meglepetésre megszerezte szezonbeli második győzelmét az Ipswich Town gárdája, mégpedig az utóbbi időben jól szereplő Tottenham ellen, idegenben. Igaz, a vendégek győzelméhez az is kellett, hogy Teddy Sheringham a második félidő közepén piros lapot kapott, mivel megütötte védőjét. Szintén volt egy kiállítás a Leicester City-West Ham United mérkőzésen, amely 1-1-es döntetlenre végződött. A hazaiak középhátvédje, Matt Elliot szabálytalankodott a tizenhatoson belül Joe Cole-lal szemben, majd mindezt tetézve még rúgott is egyet a földön fekvő ellenfele felé. Erre aztán elszabadult a pokol, a pályán lévő többi 20 játékos mind odaszaladt, és kisebb csetepaté vette kezdetét, amelynek végén csak Elliott kapott piros lapot, pedig a neki egyet behúzó Trevor Sinclair is megérdemelte volna. A jogosan megítélt tizenegyest aztán az olasz Paolo di Canio a szokásos módján, Panenka-módra a kapu közepébe emelve a labdát értékesítette.

Ajánlat:

A Premier League állása és