Vágólapra másolva!
A téli átigazolási szezon nem csak Olaszországban, hanem Anglia és Németország kivételével (ahol egész ősszel lehetett új játékosokat szerződtetni) a többi európai bajnokságban is most startol, s ennek megfelelően a franciáknál és a spanyoloknál is megkezdődött a mozgolódás. A gall bajnoki címre törő Olympique Lyon például mindenáron egy baloldali középpályást szeretne igazolni. Fő kiszemeltjük a Real Madrid brazilja, Sávio.

Sávio immár több mint négy éve futballozik a spanyol fővárosban, de ennyi idő alatt is mindössze 101 bajnokin szerepelt, ami jól mutatja, hogy nem tartozik az alapemberek közé. A jelenlegi szezonban mindössze négy találkozón vetették be, utoljára a nyolcadik fordulóban, még októberben lépett pályára. Márpedig a brazil mindenképpen szeretne ismét bekerülni hazája válogatottjába, amelyhez azonban minél több játéklehetőségre lenne szüksége. Szerződése még másfél évig köti a Realhoz, ám ha a madridiak minél több pénzt szeretnének kapni érte, akkor most kell eladniuk. A lyoniak is ebben bíznak, és be is jelentkezetek a játékosért, bár túl magas összeget ők sem lesznek hajlandóak kifizetni érte - akkor inkább várnak még egy évet Sávióra.

Az AS Monaco is erősíteni szeretne a télen: a tréner, Didier Deschamps a román Alin Stoicát nézte ki magának, aki a belga Anderlecht futballistája, aki Aimé Anthuenisszel való konfliktusa miatt csak ritkán kap játéklehetőséget. Ennek ellenére a szurkolók kedvencének számít Brüsszelben, a drukkerek többször is valósággal tüntettek mellette. Az irányító középpályás szerződése a nyáron jár le, így könnyen lehet, hogy most inkább nemet mond a franciáknak, hogy fél év múlva válogathasson az ajánlatok közül. Hat hónap múlva ugyanis ingyen igazolhatna el, s ez minden bizonnyal vonzó lesz az olasz és spanyol egyesületek számára.

Ami Spanyolországot illeti, a Real Madridot legutóbb az angol listavezetőben, a Newcastle Unitedben futballozó Kieron Dyerrel hozták hírbe, a királyi gárda sportigazgatója, Jorge Valdano szerint azonban semmi sem igaz abból, hogy a spanyolok 15 millió fontot (5,8 milliárd forint) ajánlottak volna a focistáért, aki a zuhanyhíradó szerint a nyáron csatlakozott volna a Realhoz. A pletykákból természetesen a Barcelona sem maradhat ki, a katalánok a hírek szerint az FC Sevilla fiatal, tehetséges csatárát, José Antonio Reyest akarják leigazolni a következő idényre. Az ifjú támadó idén töltötte be tizennyolcadik életévét, de a bajnokságban már öt gólnál tart.

Korábban: