Vágólapra másolva!
A balhátvéd posztja az elmúlt években az egyik legproblémásabb pozíció volt az angol válogatottban, de manapság egyre inkább úgy tűnik, hogy a britek megtalálták a megfelelő megoldást az Arsenal játékosa, Ashley Cole személyében. A 21 esztendős játékos előbb az Ágyúsoknál lett alapember, majd bemutatkozhatott a nemzeti tizenegyben is, az utolsó idei fordulóban pedig győztes gólt szerzett klubjában, amellyel együttesét a tabella első helyére repítette.

Fotó: Reuters
Szombaton a Middlesbrough kapusa, Mark Crossley felett átfejelte a labdát

A következő szezonban kölcsönadták őt a második vonalban szereplő Crystal Palace-nak, ahol tizennégy mérkőzésen egy alkalommal volt eredményes, de egy meccsen már az 1999-2000-es szezonban pályára léphetett a Premier League-ben. A következő idényben már az első csapat keretéhez tartozott, ahol a csapatba kerülésért a brazil Silvinho volt az ellenfele. Eleinte még a dél-amerikai kapott több lehetőséget, de Cole hamar kiszorította: a fiatal játékos már a harmadik élvonalbeli meccsén gólt szerzett, és a legutóbbi idény végén ő számított az Arsenal első számú balhátvédjének, amit mi sem bizonyít jobban, hogy Silvinhót nyáron eladták a Celta Vigónak.

Cole-ra a szövetségi kapitány, Sven-Göran Eriksson is felfigyelt, és már 2001 februárjában behívta a válogatottba a spanyolok elleni barátságos meccsre. Cole azóta a nemzeti csapatban is alapembernek számít. Az ifjú balhátvéd rendkívül népszerű az Ágyúsok szurkolótábora körében, hiszen nem ismer elveszett labdát, és rendkívül gyors - játéka sokban emlékeztet az egykori Arsenal-focistára, Kenny Sansomra.