Vágólapra másolva!
Noha decemberben többnyire a Newcastle United állt az élen a Premier League-ben, szilveszterkor mégis az Arsenal drukkerei nézhetnek a legnagyobb örömmel a tabellára, hiszen a 2001-es esztendő utolsó fordulójában az Ágyúsok - ha csak jobb gólarányuknak is köszönhetően - átvették a vezetést. A londoni gárda a Middlesbrough ellen alaposan megdolgozott a három pontért, míg a Szarkák hazai pályán szenvedtek vereséget a Chelsea elleni rangadón.

Fotó: Reuters
Van okuk az örömre Henry-éknak, hiszen az Arsenal vezeti a táblázatot

Az Arsenal ebben a szezon érdekes módon inkább otthon hullajtott pontokat, ráadásul az előző szezonban a Middlesbrough 3-0-ra nyert a Highburyben, így az Ágyúsok kissé félve várták a szombati meccset. Balsejtelmük igazolódni látszott, hiszen az első játékrészben a hazaiak meglehetősen gyámoltalanul futballoztak, Sol Campbell hibáját követően a vendégek meg is szerezték a vezetést. A második félidőben aztán már sokkal lendületesebben futballozott az Arsenal, de így is Robert Pires klasszisa kellett az egyenlítéshez: a francia középpályás egy kipattanó labdát vágott kapásból a hálóba. A győztes találat Ashley Cole nevéhez fűződött, aki már második találatát szerezte ebben a hónapban. Gólja egyben azt jelentette, hogy az Arsenal az év végére átvette a vezetést a bajnokságban.

Nem tudott felzárkózni az élcsoporthoz a Liverpool, amely immár négy mérkőzés óta képtelen nyerni a bajnokságban. A Vörösök ezúttal a West Ham United otthonában léptek pályára. Phil Thompson csak a kispadra ültette két kulcsemberét, Michael Owent és Steve Gerrardot. Ott volt viszont a kezdő tizenegyben a nemrég igazolt Nicolas Anelka, aki azonban az első játékrészben két százszázalékos ziccert is kihagyott. A hazaiak Trevor Sinclair távoli lövésével még a szünet előtt megszerezték a vezetést, bár a szünetben Gerrard, az utolsó félórára pedig Owen is beállt, nagyon úgy tűnt, hogy a liverpooliak pont nélkül távoznak Londonból. A vendégek csak kapusuknak, Jerzy Dudeknek köszönhették, hogy nem kerültek még nagyobb hátrányba, ám végül mégiscsak ki tudtak egyenlíteni: két perccel a lefújás előtt egy kapu előtti kavarodás után Owen talált a kapuba. A fiatal csatárnak ez volt a századik bajnoki gólja a Liverpool színeiben.

Ajánlat:

A Premier League állása

Korábban: