Vágólapra másolva!
A legutóbbi két holtszezonban a Real Madrid vezetősége alaposan kitett magáért: a királyi gárda először Luis Figo leigazolásával döntött világcsúcsot, majd Zinedine Zidane-t szerződtette rekordösszegért. Ezzel elképesztő, már-már világválogatott-szintű csapat jött össze a Bernabéuban, de a klub sportigazgatója, Jorge Valdano a következő nyárra újabb szupersztár érkezését helyezte kilátásba.

Az egykori argentin világbajnok elárulta, hogy a klub a nyáron is erősíteni szeretne, mégpedig olyan játékossal, aki méltó az együttes hírnevéhez és színvonalához. "Való igaz, kevés ilyen labdarúgó van manapság, de abban mindenki biztos lehet, hogy egyikük a nyártól a Real Madrid mezét fogja hordani" - jegyezte meg sejtelmesen Valdano.

Az elmúlt hetekben meglehetősen sok névvel hozták kapcsolatba a madridiakat, de a korábbi két nyári igazolás, Zidane és Figo kaliberét csak kevesen érik el közülük. Az egyik leginkább számításba vehető labdarúgó az AC Milan csatára, Andrij Sevcsenko, akit a királyi gárda már régóta "üldöz". Az ukrán támadó remekül megállta a helyét az olasz bajnokságban, és jól is érzi magát Milánóban, de az már nem tetszik neki, hogy a rossonerikkel eddig semmilyen trófeát nem tudott nyerni. Márpedig ha Sevcsenko szeretne aranylabdás lenni (nyilatkozataiban többször is elmondta, hogy egyik legnagyobb vágya ez), akkor azt Madridból tudja legkönnyebben megtenni.

A másik kandidáns szintén Olaszországban szerepel: a Lazio védőjéről, Alessandro Nestáról van szó. A rómaiak játékosáról fél évvel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna, hogy elhagyja nevelőegyesületét, de a klub tulajdonosa, Sergio Cragnotti azóta többször is kijelentette, hogy nincsenek eladhatatlan focisták, és november tájékán megjelent a hír, mely szerint Nesta előszerződést írt alá a Madridhoz. Ezt ugyan mindkét fél tagadta, de könnyen lehet, hogy volt némi igazság a dologban. Harmadikként még felmerülhet a francia Patrick Vieira neve, aki játéktudása alapján ott van az előző két labdarúgó mellett, de ő nem számít akkora sztárnak, így őt a madridi drukkerek talán nem tartanák olyan nagy erősítésnek. Pedig ő is az lenne.

Ajánlat:

Figo már nem kellene a Barcelonának