Vágólapra másolva!
Jean Tigana végre csatárt igazolt. Ha már lemaradt Cole-ról, Fowlerről, biztosra ment Carew esetében. A támadó 7,1 millió fontért (2,8 milliárd forint) igazolt a Valenciától a londoni csapathoz. A norvég mellett a Manchester Unitednél mellőzött Dwight Yorke-ot is szívesen látná soraiban a Fulham. 

Fotó: Reuters
Carew mostantól gyakrabban találkozhat Ferdinanddal

A francia duó, Steve Marlet és Louis Saha mellé igazolt Carew így kommentálta új szerződését: "Ez egy érdekes kihívás. Mindenáron játszani akartam, de a Valenciánál nem kaptam lehetőséget. Ha a tréner nem hisz bennem, akkor már nehéz bármit is tenni. Vártam, hogy jobbra forduljanak a dolgok, azt hittem, Salva mellett több lehetőséget kapok, de tévedtem. Nem baj, keményebben dolgozom, mint valaha, hogy megmutassam: nem felejtettem el a góllövést" - mondta a legdrágább norvég játékos (annak idején 5,75 millió fontért igazolta le a Valencia a Rosenborgtól), aki augusztusban elhagyta a válogatottat, mert Nils Johan Semb rossz szemléletű futballistának nevezte.

Zajlik az élet a Manchester United együttesénél is, igaz, az átigazolási híreket eddig egyedül Cole távozása igazolta. Ő a Blackburnhöz szerződött. Di Canióért Manchesterben sokallják a 3,5 milló fontot, de lehet, hogy megváltozik ez az álláspont, ha Yorke-ot sikerül eladni a Fulhamnek 6 millióért.

Nyilvánvalóan ez egyik üzlet nem független a másiktól, de tény: Mohammad Al-Fayed csapata Carew mellé szerződtetné Yorke-ot, sőt, a MU adná is, ám a Middlesbrough beleköphet a londoniak levesébe, hiszen szintén szemet vetett a támadóra.

A 30 éves trinadadi és tobagói válogatott kétségtelenül kiesett Ferguson kegyeiből. Az idény előtt úgy volt, hogy visszamegy korábbi klubjába, az Aston Villába, aztán úgy döntött, harcol a helyéért Manchesterben, de ez nem jött be neki. A Fulhamtől a játékos évi másfél millió font fizetést kér. Jean Tiganának nagy szüksége lenne a csatárra, mert lemaradt Fowler és Cole leigazolásáról. Az MU az Aston Villától 12,6 millió fontért vásárolta meg Yorke-ot.

Yorke távozása minden bizonnyal segítené Paolo Di Canio érkezését, akinek esetleges klubcseréjéről kis túlzással több szó esik, mint eddigi pályafutásáról együttvéve. Az egyébként tehetséges, de már 33 éves támadó leigazolását Ferguson is szorgalmazza, s vele nem szoktak vitatkozni. A West Ham menedzsere, Glenn Roeder viszont felszólította a Manchestert: döntse el, mit akar. Ha komolyak a szándékai, akkor tereljék hivatalos útra a dolgot, mert az olasz iránt több klub is érdeklődik. "Ha akarják őt, halljunk konkrétumokat, mert én például nem tudok arról, hogy Paolo elhagyja a klubot. Az igazgatóm pedig ugyanezt mondta" - jelentette ki Roeder.

Di Canio menedzsere, Moreno Roggi kibökte: tudja, hogy Ferguson szereti az olasz játékát, s Cole távozásával helye is lenne a csapatban. Az olaszok csak azt nem tudják, hogy az argentin Independiente csillaga, Diego Forlan is az Old Trafford felé tart. Ára mintegy 8 millió font, de minden relatív, mert az MU a 22 éves támadóért csak 6 milliót adna. Az olasznak azonban jobb a sajtója vetélytársánál, legutóbb leendő csapattársa, Ryan Giggs áradozott róla: "Mind a góllövésben, mind az előkészítésben elsőrangú játékos. Színes játéka miatt egyike azoknak, akiket a legjobban kedvelnek a Premiership nézői" - mondta Giggs. "Természetesen felmerül a kérdés, ha valakit a Unitedhez hívnak, megfelelő képességekkel rendelkezik-e, hogy ellássa feladatát, de ő mindenütt a világon megállná a helyét. Még úgy is várom a fejleményeket, hogy tudom, érkezésével kevesebb lehetőségem lesz arra, hogy részt vegyek a támadásokban."

A West Ham korábbi trénere, Harry Redknapp, aki 1999-ben ma már bagónak számító, alig 2 millió fontért Di Caniót megvásárolta a Sheffieldtől, ugyancsak nem fukarkodott a dicsérő szavakkal: "Fantasztikus játékos, a legjobbak egyike, akit valaha láttam. Az sem mellékes, hogy mostanában remek formában van. Hogy 33 éves? Olyan a szervezete, mint egy 20 évesé! Biztos vagyok benne, hogy van egy pár jó éve."

Korábban: