Vágólapra másolva!
Két mérkőzés rendeztek tegnap a Coppa Italia sorozatában, mindkettőt a negyeddöntőben, ám míg a Parma-Udinese találkozó már a továbbjutás sorsáról döntött, addig a Juventus-Atalanta összecsapást még egy visszavágó is fogja követni. Előbbi párosításban a pármaiak mentek tovább, míg a másik meccsen a tartalékosan felálló Juve 4-2-es győzelmet aratott.

A pármaiaknak nem nagyon megy mostanában a bajnokságban, bár legutóbbi két győzelmükkel legalább azt elérték, hogy ne álljanak kieső helyen a féltávnál. A nemzetközi szereplés kivívásra már csak a kupában van lehetőségük, és ennek megfelelően komolyan is vették az Udinese elleni visszavágót, hiszen a legerősebb csapatukkal álltak ki.

A különbség mindössze annyi volt a bajnokikhoz képest, hogy az olasz szokásoknak megfelelően a második számú portás, jelen esetben a brazil Claudio Taffarel védett, és a csapatban helyet kapott a japán Nakata Hidetosi is, akit a napokban szerettek volna kölcsönadni a Bresciának.

A találkozóra mindössze négyezren voltak kíváncsiak, és azoknak volt igazuk, akik nem mentek ki a stadionba, hiszen a végeredmény gól nélküli döntetlen lett, ami a Parmának kedvezett, lévén az első mérkőzésen Udinében 1-1 volt az eredmény. Nakata nem játszott rosszul, hiszen a italian-soccer.com című oldaltól 6,5 osztályzatot kapott, aminél jobbat senki sem szerzett a találkozón, de valószínűleg még jó néhány ilyen meccsre lesz szüksége, hogy meggyőzze a pármai drukkereket.

A Juventus-Atalanta találkozó még csak az első meccs volt a két együttes párviadalából: a találkozót eredetileg decemberben rendezték volna, de a torinóiaknak akkor a kétszer is elhalasztott, Leverkusen elleni BL-meccsüket kellett lejátszani. A Delle Alpi-stadionban mindössze hatszáz drukker lézengett, és a hazaiak mestere erősen tartalékos összeállításban küldte pályára csapatát: az alapgárdából csak Nedved, Zambrotta és Tacchinardi maradt meg, elől pedig a Zalayeta-Amoruso támadósor rohamozhatott. Rájuk nem is lehetett panasz, különösen Amoruso volt elemében, aki mesterhármast szerzett, de Zalayeta is beköszönt. A visszavágó azonban így is izgalmas lehet, mert a bergamói gárda is rúgott két gólt, vagyis a Juve előnye egyáltalán nem mondható tetemesnek.

Negyeddöntő, visszavágó:
Parma - Udinese 0-0
továbbjutó:
Parma 1-1-gyel, idegenben rúgott góllal.

Negyeddöntő, első mérkőzés:
Juventus - Atalanta 4-2
gól:
N. Amoruso (15., 58., 11-esből 83.), Zalayeta (63.), illetve Colombo (13.), Beretta (65.).

Ajánlat:

A nap játékosa: Nicola Amoruso (Juventus)