Vágólapra másolva!
A Manchester United vasárnapi győzelmével ismét a tabella élére ugrott, mivel a vetélytársak a hét végén nem tudtak nyerni, de az Old Traffordon jelenleg nem az a fő kérdés, hogy hányadik helyen áll a csapat. A szurkolók leginkább azt szeretnék tudni, hogy egyik kedvencük, David Beckham marad-e a klubnál, a legutóbbi hírek szerint ugyanis a MU megtette végső ajánlatát a sztárnak, akinek szerződése 2003 nyarán jár le.

Az angol válogatott csapatkapitánya, aki a tavalyi FIFA World Player-választáson a harmadik helyen végzett, már több mint négy hónapja tárgyal a Manchester United vezetőségével új szerződésével kapcsolatban. Beckham kontraktusa 2003-ban jár le, és a játékos azt szeretné, ha az új szerződés sokkal kedvezőbb feltételeket tartalmazna a számára.

A pletykák arról szóltak, hogy Becks heti százezer fontos fizetést szeretne kiharcolni, ami elképesztő összeg, és ezzel minden bizonnyal ő lenne a világ legjobban fizetett focistája. A középpályás emellett azt szerette volna elérni, ha mindezt öt évre adják meg neki, ráadásul az is a követelései közé tartozott, hogy a személyéhez kapcsolód marketingjogokkal is ő rendelkezzen. A klub ebbe természetesen nem nagyon akart belemenni, és a napokban megtette utolsó ajánlatát.

Eszerint az egyesület ötéves kontraktust ajánlott Davidnek, amely alapján a marketingjogok maradnának a klub tulajdonában, a játékos pedig heti kilencvenezer fontot kapna. Beckham még így is a klub történetének, és minden bizonnyal egész Anglia legjobban fizetett játékosa lenne. Amennyiben nem fogadja el ezeket a feltételeket, akkor a MU a nyáron minden bizonnyal eladja őt - ami valószínűleg újabb világrekordot jelentene az átigazolások terén. Egyelőre nem tudni, hogy mi lesz Beckham reakciója az ajánlatra, hiszen a focista nagyon kötődik Manchesterhez, gyermekkora óta ott focizik, és remekül érzi magát. Még az utóbbi időben sem panaszkodott, amikor többször is csak a kispadon kapott helyet.

Korábban: