Vágólapra másolva!
Hazai információk szerint hamarosan nemcsak Bulgária, de Oroszország felé is megkezdi terjeszkedését a magyar labdarúgás - legalábbis ami az átigazolásokat illeti. A hírek arról szólnak, hogy az orosz bajnokság negyedik helyén végző Torpedo Moszkva szeretné szerződtetni Salamon Miklóst és Juhár Tamást is.

A hír olyannyira igaznak tűnhet, hogy a sportnapilap már meg is írta: a jelenleg Cipruson edzőtáborozó orosz klub szerződtetné a csapattal edző válogatott dunaújvárosi védőt, Salamon Miklóst. Sőt, másik laptársunk szerint a Vasas védőjét, Juhár Tamást (akitől állítólag 60 millió forint feletti összegért válna meg a Vasas) is kinézte a Torpedo.

Nos, a dolognak egyelőre ellentmond a moszkvai alakulat hivatalos honlapján talált információ, amely alapján a vasárnapi hírek között terjedelmes összeállítás található a Torpedo szerződtetett játékosairól, és a még szerződtetni kívánt, illetve próbajátékon lévő labdarúgókról. Ebből kiderül, hogy a moszkvai csapathoz Bigylin négy, Malaj (mindkettő Neftehimik) három évre kötelezte el magát, de közel áll a megegyezéshez Belkin (Dinamo Vologda), Makszmitov (Sinnyik), Davidov, Borogyin (mindkettő Zenit), Szviderszkij (Obolon, ukrán) és Rovnyenko (Neman-Belkard, fehérorosz) is. A lista rajtuk kívül még 13 nevet tartalmaz, de ezek között Salamon nem található meg. A csapat egyébként 11-én játszott egy edzőmérkőzést a habarovszki CSZKA-Energia ellen, amelyet Leoncsenko, Oganyjan, Sirko és Szemszov góljaival 4-1-re megnyert, szintén a Dunaferr hátvédje nélkül.

A gárda a ciprusi edzőtábort követően január 23. és február 7. között Portugáliában edzőtáborozik, majd február 11. és 25. között egy belga-holland túra következik. A felkészülési időszak utolsó részében a gárda március 7-ig Szocsiban edz majd.

Salamon a hírek szerint 15-ig, azaz keddig marad Cipruson, addig kell eldőlnie, vajon tényleg szeretné-e megszerezni a Torpedo.

Ajánlat: