Vágólapra másolva!
A szombaton Zalaegerszegen folytatódó terembajnokság meccsei közül kiemelkedik a dunántúli ősi riválisok rangadója, a házigazda ZTE és a Haladás párharca, persze a végeredményt illetően a másodosztályú Celldömölk és a Pécs is beleszólhat a szomszédvárak csatájába. Vasárnap aztán az MTK, a Sopron és szintén két NB I/B-s együttes, a Kaposvár és a Marcali lép parkettre.

Ezúttal Bozsik Pétert, a vendéglátó ZTE fiatal szakvezetőjét faggattuk reményeiről, no meg csapata jelenlegi helyzetéről: "Természetesen bízom abban, hogy sikerül bekerülni a teremtorna dunaújvárosi döntőjébe" - kezdte Bozsik, majd rögtön hozzátette: "A siker azért is lényeges, mert a zalaegerszegi szurkolók elvárják tőlünk, hogy az ősi vetélytárs Haladás ellen jól szerepeljünk. Ettől függetlenül nem készültünk külön a teremfocira, például pontrúgásokkal, vagy speciális taktikával sem, igaz, a 4-4 vagy az 5-5 elleni játékok egyébként is az edzések részét képezték volna, így aztán nem lesz teljesen váratlan a fiúk számára a kispályás futball."

A tréner beszélt a ZTE jövőjéről is: "Örülök, hogy együtt marad az ősszel jól szerepelt csapatunk, sőt a jugoszláv Ljubojevics és a szlovák Kral személyében két jó képességű labdarúgót sikerült igazolnunk. Kral középső védőt, Ljubojevics klasszikus középpályást játszik, velük valóban erősödtünk, akárcsak azzal, hogy Waltner Róbert sem szerződött külföldre. Tény, a csatár kisebb etikai vétséget követett el, hogy a ternanai próbajáték után nem jelezte a ZTE vezetőinek, hogy a Portugáliában edzőtáborozó Hannovernél is hasonlóra készül. Ugyanakkor az ügy túl lett lihegve, nem véletlen, hogy már senki sem foglalkozik ezzel a klubnál, hanem mindenki előre tekint. Nem titok, mindannyian erősen bízunk abban, hogy a ZTE történetében először dobogóra kerülhet a csapat, mi több, a nemzetközi kupaszereplés lehetőségét is kivívjuk."