Vágólapra másolva!
Autóbalesetben elhunyt Vittorio Mero, a Brescia olasz labdarúgócsapatának védője. A futballista éppen csapata Parma elleni kupamérkőzésére tartott, amikor Brescia és Velence között halálos balesetet szenvedett. Az Olasz Labdarúgó Szövetség egy héttel elhalasztotta a kupamérkőzést.

Sokkolta a Brescia csapatát a hír: autóbalesetben elhunyt Vittorio Mero, a gárda védőjátékosa. A 27 éves labdarúgó Brescia és Velence között az A4-es autópályán szenvedett tragikus balesetet. Mero azért nem a csapattal utazott Pármába, mert eltiltása miatt nem szerepelhetett volna az Olasz Kupa-találkozón, ezért csak nézőként igyekezett társai után.

Az Olasz Kupa negyeddöntőjét természetesen elhalasztották. A hírt elsőként a hosszú sérüléséből visszatért csapatkapitánnyal, Roberto Baggióval közölték, aki karszalagját eldobva rohant társaihoz az öltözőbe. "Beszéltem mindkét együttessel, és úgy határoztunk, elhalasztjuk a mérkőzést. Ezt diktálja a józan ész" - jelentette be Graziano Cesari játékvezető.

"Azok a játékosok, akik nem játszhattak, együtt ebédeltek" - idézte fel a történteket Enrico Nicolini másodedző. "Egy órával a halála előtt még velem volt Vittorio, de ott ült Markus Schopp, Emanuele Filippini és Marek Kozminski is. Éppen Vittorio jövőjéről beszélgettünk, azt elemezte, hogy nyáron csapatot kellene váltania."

Vittorio Mero 1974. május 21-én született Vercelliben. A 184 cm magas és 72 kg testsúlyú védő 1990-91-ben az amatőr Belvedere együttesében mutatkozott be, onnan szerződtette előbb a harmadosztályú Casale, majd az élvonalbeli Parma. Ott azonban nem jutott szóhoz, így ismét alacsonyabb osztályú együttesek (Crevalcore, Ravenna) következtek, mígnem 1998-ban a Brescia szerződtette. Az első évadban 19, majd 29 mérkőzésen viselhette a csapat mezét. A tavalyi év nem sikerült túl jól számára, ezért a Brescia kölcsönadta a Ternana csapatának. Felesége és 18 hónapos kisfia gyászolja.

A Parma-Brescia Olasz Kupa-elődöntőt január 30-ra halasztották.

Ajánlat:

Visszavette az Inter a vezetést

Pincési László