Vágólapra másolva!
Egyre éleződik a küzdelem a spanyol bajnokság élcsoportjában, hiszen a szombati eredmények következtében ismét a Valencia került az élre, és a Barcelona pedig egészen a harmadik helyig jött előre, lemaradása pedig a listavezetővel szemben mindössze egy pont. A katalánok a Deportivót győzték le egy remek mérkőzésen, míg a királyi gárda Bilbaóban szenvedett vereséget.

A madridiak a Király-kupában idén egyszer már vereséget szenvedtek a baszkoktól, de akkor a visszavágón aratott győzelmük azt jelentette, hogy ők mentek tovább. Most azonban nem volt javítási lehetőség a Real számára, amelyben ismét ott volt a kezdők között Fernando Hierro, hiányzott viszont a sérült Raúl, aki helyett Pedro Munitis játszott. Jobban mondva az első félidőben csak szenvedett, ahogyan az egész csapat: a vendégek csapnivalóan futballoztak, és a Bilbao megérdemelten szerzett kétgólos vezetést. Előbb az idény során már ötödik gólját szerző Tiko talált be (az akciót Zinedine Zidane labdavesztése előzte meg), majd pár perccel a szünet előtt egy szöglet után a fiatal védő, Asier del Horno is eredményes volt, karrierje során először. A szünet után beleerősített a vendégcsapat, és Fernando Morientes révén szépíteni is tudott, de a csatár nem tudta megismételni múlt heti teljesítményét, amikor ötöt vágott a Las Palmasnak. A madridi drukkerek szerint abból az öt gólból kettőt nyugodtan eltehetett volna a Bilbao elleni meccsre.

A Real veresége azt jelentette a Valencia számára, hogy ha nem kap ki, akkor átveheti a vezetést a tabellán. Canizaresék feladata azonban nem volt egyszerű, mivel ellenfelük a Villarreal volt, amely helyi riválisnak számít, és így kettőzött erővel küzdött a Valencia ellen. A vendégeknél némi meglepetésre Juan Sánchez és Mista alkotta a csatársort, de nem sok érdemlegeset tudtak felmutatni, utóbbit a szünetben le is cserélte Rafa Benítez mester. A hazai gárda már az első félidőben is fölényben játszott, és a második játékrészben megérdemelten szerezte meg a vezetést az argentin Rodolfo Arruabarrena révén. Úgy tűnt tehát, hogy a Valencia nem tudja kihasználni a lehetőséget arra, hogy az élre kerüljön (pedig az ötvenhetedik perctől Víctor kiállítása miatt emberelőnyben játszott), de az argentin Pablo Aimarnak köszönhetően mégis pontot mentett. A középpályás az utolsó félórára állt be, és kilenc perccel a lefújás előtt egyenlítette ki az állást.

A Barcelona a fenti két eredménnyel nagy sanszot kapott arra, hogy felzárkózzon az élbolyhoz, és a katalánok végre hozzájuk méltó teljesítményt tudtak nyújtani. A hazaiak ellenfele a szintén a bajnoki címre törő Deportivo volt, és a fordulatos meccsen a vendégek két alkalommal is vezetést tudtak szerezni. Előbb Diego Tristán bombázott a tizenhatosról a kapuba, majd miután a november óta először pályára lépő Luis Enrique kiegyenlített, Sergio ismét a Deport juttatta előnyhöz. A hajrá azonban a hazaiaké volt, és három világklasszis csatárának köszönhetően megfordította a meccset. Előbb Rivaldo pazar passzából Javier Saviola egyenlített ki, majd három perccel a vége előtt a holland Patrick Kluivert egy csukafejessel a győzelmet is megszerezte csapata számára. A harmadik helynél talán még nagyobb örömet jelentett a katalán drukkerek számára, hogy kedvenceik ezzel pontszámban utolérték a pár hete még "befoghatatlannak" tartott Real Madridot. A mai napon a Celta egy esetleges győzelemmel megint az élre ugorhat, de az bizonyos, hogy a hátra lévő tizenkét fordulóban elképesztő versenyfutás várható az aranyért, amelyben legalább öt csapat vesz majd részt.

Ajánlat:

A Primera Division állása és mesterlövészei