Vágólapra másolva!
A Bundesliga hét végi rangadóját Dortmundban rendezték, ahol a hazai csapat az ősi riválisnak számító Schalke 04-et fogadta, és a gelsenkircheniek egy megérdemelt döntetlent harcoltak ki. A vendégek gólja szépségdíjas találat volt, a holland Oude Kamphuis az oldalvonal mellől, mintegy harminc méterről ívelt az üresen tátongó kapuba.

Oude Kamphuis 1977. november 14-én született Borne városában, és a helyi NEO együttesben kezdte karrierjét hatéves korában. Itt fedezték fel nyolc évvel később az enschedei FC Twente megfigyelői, ahol eleinte még az iskola mellett futballozott, de később már csak a sportágnak élt. A holland élvonalban már tizenhét esztendősen bemutatkozhatott a Maastricht ellen, és szép lassan alapemberré nőtte ki magát a gárdában, különösen az 1996-97-es bajnokságban ment neki jól a játék, amikor a csapat a harmadik helyen végzett a pontvadászatban. Eközben természetesen tagja lett a különböző korosztályos válogatottaknak is, az U21-es nemzeti tizenegyben például összesen huszonhárom alkalommal szerepelt.

1999 nyarán némi meglepetésre a német Schalke 04-hez írt alá, pedig mindenki azt gondolta, hogy az Ajax ajánlatát fogadja majd el. Huub Stevens kulcsszerepet szánt neki a gelsenkirchenieknél, és első idényében huszonhat meccsen küldte pályára, ám egy sérülés miatt a játékosnak hosszabb időt ki kellett hagynia. Az előző idényben még kevesebbet játszott, mivel ezúttal az Achilles-ina sérült meg, de tavaszra már ismét teljes értékű harcos volt, és Louis van Gaal meg is hívta az észtek elleni válogatott keretbe, de sérülés miatt le kellett mondania a szereplést. Debütálása így augusztusra maradt, amikor az angolok elleni meccsen lépett pályára. A jelenlegi idényben többnyire védőként szerepel a Schalkéban, de így is van ereje arra, hogy előretörjön, amit most a Dortmund ellen is bizonyított.

Ajánlat:

Feltámadt a Hertha

Korábban: