Vágólapra másolva!
Az idei év kétségtelenül legfontosabb futballeseménye a világbajnokság lesz, de május végén egy másik jelentős tornára is sor kerül majd Svájcban. Május 16. és 28. között rendezik az utánpótlás-válogatott Európa-bajnokságának nyolcas döntőjét, amelynek sorsolását a tegnapi napon tartották meg. A két négyes csoportból egyértelműen az A betűjelű számít erősebbnek, itt ugyanis három olyan csapat is található, amely akár a végső győzelemre is esélyes lehet.

Torna döntőjébe bejutott nyolc együttes közül a címvédő Olaszország, illetve a kvalifikációs sorozatban a legjobb teljesítményt nyújtó Franciaország volt kiemelve, vagyis ez a két gárda nem kerülhetett egy csoportba.

A taljánok jártak kevesebb szerencsével, hiszen velük egy csoportba az angolok, a portugálok és a házigazda svájciak szereztek, márpedig előzetesen ezen három csapat mindegyikét esélyesnek tartották a legjobb négybe jutásra. A squadra azzurra a legutóbbi öt U21-es Eb-ből négyet megnyert, de a Claudio Gentile által vezetett csapatnak, amely a selejtezőkben a magyarokkal egy csoportban szerepelt, nem lesz egyszerű dolga.

A portugálok utánpótlása mindig is jónak számított, a selejtezők során (akárcsak a nagyválogatott) a hollandokat verték ki, majd a spanyoloknál bizonyultak jobbnak, és olyan futballistákkal rendelkeznek, mint Hugo Leal, Simao Sabrosa vagy Hélder Postiga. Az angolok szövetségi kapitánya, David Platt is remek focistákra számíthat, bár akárcsak a fent említett három két együttesnél, nála is nagy kérdés lesz, hogy játékosai közül kik kerülnek be a nagyválogatott világbajnokságra utazó keretébe. Erre Ashley Cole-nak, Wayne Bridge-nek, Steven Gerrardnak és Darius Vassellnek is nagy esélye van, és ez esetben ők nem léphetnek pályára Svájcban májusban. Ebből a szempontból a házigazdák mindenképpen jobban állnak, és a hazai pálya előnye is mellettük szól.

A másik csoportban a franciáknak a görögökkel, a belgákkal és a csehekkel kell megmérkőzniük, ami azért könnyebb feladatnak tűnik, mint az olaszoké. A gallok gárdája bivalyerős, a selejtezők során olyan focisták léptek pályára, mint Philippe Mexes, Mickael Landreau, Peter Luccin, Djibril Cissé vagy éppen Sidney Govou, és nagy részük valószínűleg májusban is játszhat majd, mivel a nagyválogatottba talán a franciáknál a legnehezebb bekerülni - pedig valószínűleg itt van a legtöbb ifjú tehetség.

A franciák mellett még a csehek tűnnek nagyon erősnek a csoportban, olyan játékosokkal, mint Milan Baros és Petr Cech, ráadásul számukra ez a torna lesz a legfontosabb esemény az idén, mivel ők nem jutottak ki a vébére. Ugyanez igaz a görögökre is, akik a legutóbbi tornán némi meglepetésre ezüstérmet szereztek, és szeretnék megismételni ezen teljesítményüket. A belgák némiképpen "sötét lónak" számítanak, de ezen a szinten már nem lehet könnyű ellenfélről beszélni.