Vágólapra másolva!
A tét ötvenmillió forint a Haladásnál. A szombathelyi önkormányzat ugyanis csütörtöki közgyűlésén ekkora összegű támogatásról szavaz, s ezt a pénzt a Haladás kaphatja meg a tavaszi idényre (ez az összeg a klub éves költségvetésének mintegy negyede), ha a testület tagjai támogatják dr. Szabó Gábor polgármester indítványát.

Többek között ez hangzott el szerda délelőtt a szombathelyi polgármesteri hivatalban megtartott szezon előtti fogadáson s az ezzel együtt tartott sajtótájékoztatón. A csapatot, a klub vezetőit és tulajdonosait dr. Szabó Gábor látta vendégül, ezzel is jelezve, hogy a város számára kiemelten fontos a futballcsapat szereplése.

"Szombathely életének egyik roppant fontos és népszerű meghatározója az, hogy a futballcsapat éppen hogyan szerepel" - jelentette ki a polgármester. "Ezért van az, hogy a rendszerváltás óta először tárgyalja majd a városi közgyűlés önálló napirendi pontként a futballcsapat ügyét. Személy szerint mindent megteszek azért, hogy a csapat a lehető legjobb körülmények között dolgozhasson, és remélem, a testület többi tagja is hasonlóképpen gondolkodik."

A polgármester a kormánypárt képviselője, a Haladás felügyelőbizottságának elnöke viszont az ellenzéket képviseli - ennek ellenére László Győző kijelentette: a futball ügye nem volt politikai kérdés Szombathelyen, és most sem lesz az. Ezt követően Szegner Zsolt ügyvezető igazgató számolt be a téli átigazolásokról, bemutatta a klub új játékosait, és kijelentette: a csapat egyrészt az NB I-ben maradásért, másrészt a minél előkelőbb kupaszereplésért harcol majd tavasszal.

A Haladás több év után most először invesztált a saját értékrendjeihez mérten jelentősebb összeget arra, hogy megerősítse a játékoskeretét, a cél ugyanis egyértelmű: az élvonalban maradás. Ez az összeg 18,5 millió forint. A szükséges pénzt a tulajdonosi kör segítségével sikerült előteremteni. Nemcsak a játékosok korábbi klubjainak kellett fizetni, hanem költeni kellett például a brazil kölcsönjátékosokra is, s ebben az összegben benne van Flavio Pim megvásárlása is.

Bánki József