Vágólapra másolva!

A kispestiek másik román szerzeménye már az 1990–91-es idényben az élvonalban futballozott hazájában, mégpedig a Politechnica Timisoara együttesében. Egészen 1994-ig Temesvárott futballozott (itt csapattársa volt például a jelenleg az AC Milanban szereplő Cosmin Contra is), majd ekkor a fővárosi National vette meg. Első idényében remekül játszott, ám ennek ellenére a következő bajnokság elején eladták őt a Dinamónak.

Új klubjában meglepően gólerősen futballozott, az 1997–98-as szezonban például nyolcszor volt eredményes, a következő idényben pedig hatszor vette be az ellenfelek hálóját. Ennek köszönhetően a válogatottba is bekerült, a címeres mezt először 1998 augusztusában húzhatta magára a norvégok ellen, és összesen nyolc alkalommal szerepelt a nemzeti csapatban. 2000 nyarától az Universitatea Craiova labdarúgója volt, a legutóbbi szezonban pedig fél évet a német harmadik vonalban szereplő Dynamo Berlinben töltött el, ahol négy gólt ért el. A kispestiek az USM Timisoara együttesétől vették meg.

Hátvéd-gólkirály Szlovákiából

Radoslav Král (Zalahús ZTE FC)
Robert Semeník (Győri ETO FC)
Marek Krejcí (Győri ETO FC)

Sérülések elől menekülő csehek