Vágólapra másolva!

A szlovák középpályás sokáig a Zalaegerszeggel tárgyalt, de végül is a Győr ajánlata kedvezőbb volt a számára. Noha Krejcí az idén még csak 22 esztendős, már öt éve élvonalbeli labdarúgónak számít hazájában, hiszen az Inter Bratislavával az 1997–98-as idényben 16 mérkőzésen szerepelt a legjobbak között. Ekkor csapattársa volt a magyar Baranyi Miklós és Pinte Attila is, utóbbival egészen 2000-ig együtt focizott, ekkor igazolt ugyanis a Spartak Trnavához. Ez a lépés azonban nem jött be neki, mivel a klub tavaly kiesett a legjobbak közül. Krejcí tagja volt a szlovák utánpótlás-válogatottnak, és Eb-selejtezőn egy gólt szerzett Azerbajdzsán ellen.

A tavasz 17 légiósa