Vágólapra másolva!
Fővárosi rangadóval kezdődik a magyar labdarúgó-bajnokság 24. fordulója. A mai találkozón a Kispest-Honvéd a Ferencvárost fogadja, és szeretné megőrizni a zöld-fehérekkel szembeni másfél éves hazai veretlenségét. A hét vége másik két izgalmas mérkőzését szombaton, illetve vasárnap játsszák. Előbbin a Debrecen a Videotont fogadja, utóbbin a bajnokságban és a kupában is sikerrel rajtoló Újpest a Haladással mérkőzik.

A mai, Kispest-Ferencváros találkozó esélyesének egyértelműen a zöld-fehér csapat tűnik, nem utolsósorban az első fordulóban nyújtott teljesítmény miatt. A kispest azonban Détári Lajos vezetésével harcos, támadó stílusban futballozik, s a Fradi ellen sem csupán a védekezéssel szeretnének törődni. Eddig összesen 87-szer találkozott egymással a két együttes a Kispest otthonában, a mérleg a hazaiaknak kedvezőbb: 40 győzelem és 13 döntetlen mellett csupán 34 Fradi-siker született. A zöldek utoljára a 2000-2001-es szezonban nyertek a Bozsik Stadionban (1-2), azóta egy gólnélküli döntetlenre futotta csak erejükből. A tavalyi összecsapást a Kispest 1-0-ra nyerte.

A hazaiaknál Détári két eltiltott játékossal, Dubecz Jánossal és Füzi Krisztiánnal nem számolhat, Lászka pedig éppen a Fradi kölcsönjátékosa, emiatt csak a lelátón ülhet. Garami József a sérült Fülöp Zoltánt és az eltiltott Dragan Vukmirt nélkülözi, utóbbi helyén Balog Zoltán kap játéklehetőséget.

A várható összeállítások:
Kispest: Tóth J. - Dulca, Lőrinc, Téger, Balint - Kovács B., Batrinu, Torghelle, Németh N. - Faragó, Sasu
Ferencváros: Szűcs - Balog, Dragóner, Gyepes - Kriston, Kapic, Lipcsei, Szkukalek - Pinte, Gera, Penksa

Szombaton a Debrecen a Videotont fogadja és bár hazai részről minden rendben, Dajka László mégsem lehet biztos a sikerben. Főleg azért, mert a Videoton jó formában van, igaz a szerdai kupameccsen a már amúgy is sérült Vasas mellett Szalai Tamás és Hamar István is kidőlt a sorból.

Zalaegerszegen az lesz a nagy kérdés, hogy vajon a Vasas sikere (2-0 az MTK ellen) csak fellángolás volt-e. A hazaiak vereséggel kezdték a tavaszt, és a Fradi elleni "zakót" egy győzelemmel szeretnék korrigálni, akár Radu Sabóval együtt, aki letöltötte eltiltását. A Vasasban Bükszegi Zoltán, Polonkai Attila és Zabos Attila sérült, míg Juhár Tamásra és Árki Gáborra sárga lapjaik miatt nem számíthat Kiss László.

Az MTK a Győrt fogadja, Komlósi és Smiljanic nélkül. Felépült viszont Illés és Horváth, az ő szereplésük a szakvezetésen múlik. Győrött sokat reméltek a hétközi, szombathelyi Magyar Kupa-mérkőzéstől, és a Szanyó, Semenik csatárkettőstől, de nem jött össze az idegenbeli bravúr.

A hét egyik izgalmas összecsapását Újpesten vívják, ahol két olyan csapat találkozik, amely győzelemmel kezdte a tavaszt a bajnokságban, és továbbjutott a Magyar Kupában is. A liláknál úgy tűnik, végre bemutatkozhat a sokáig láthatatlan légiónak nevezett vendégmunkások utolsó tagja, a sérüléséből felépült cseh Kozel is. Egyelőre Glázer Róbert vezetőedző legnagyobb gondja, hogyan szorítson neki, és a válogatott csatárnak, Tokodynak helyet a kezdő tizenegyben. Szombathelyen a közönség gyorsan megkedvelte az új szakvezetőt, Szentes Lázárt, aki tétmeccsen eddig százszázalékos a vasi együttessel. A csapatban Almir Filipovic letöltötte a büntetését, míg az új légiós, Nenad Jankovic is beszerezte a szükséges papírokat, azaz akár pályára is léphet. Némethy és Fred sérült.

Sopronban a Dunaferr vendégeskedik. A hazai együttesben Tóth (hajlítóizom-húzódás), Bócz. (térdsérülés) és Orabinec (Achilles-ín-húzódás) nem szerepelhet, míg a vendégcsapatban Balaskó, valamint Mészáros játéka kérdéses.

A 24. forduló párosítása:
Március 8., péntek:
Kispest - FTC (m2) 17.45
Március 9., szombat:
DVSC - Videoton (m1) 16.30
ZTE - Vasas 17.00
MTK - Győr 18.00
Március 10., vasárnap:
Sopron - Dunaferr 14.30
Újpest - Haladás 18.00

Pincési László

Ajánlat:

Korábban:

Mumusverésre készül a Fradi

Fórum:

Hajrá Fradi!

Nem hiányzik a könyvtárából?

Fradi - huszonhétszer