Vágólapra másolva!
Kedd este könnyeket csalt ki a meghívott vendégek, no és az ötven éve újságírással foglalkozó ünnepelt, Boskovics Jenő szeméből, amikor Puskás Ferenc, a magyar futball legendás Öcsije a Kispest-Honvéd melegítőjében megjelent az eseményen. Puskást nagy szeretettel fogadták barátai, egykori játékostársai, sőt amikor spanyolul, majd magyarul is felhangzott Öcsi szájából az "Úgy sír a nótám", emelkedetté, egyben szívszorítóvá vált a hangulat a Horvát étteremben.

Mindenki arra gondolt ugyanis, vajon mikor lesz együtt megint ennyi legendás labdarúgó. Csak néhány név Puskás Ferenc mellett a remek tollforgató, Boskovics Jenő tiszteletére megjelent hajdani sztárok közül: Buzánszky Jenő, Grosics Gyula (az aranycsapat még élő klasszikusai), aztán Várhidi Pál, Göröcs János, Rudas Ferenc, Illovszky Rudolf, Machos Ferenc, Mészöly Kálmán, Szuromi Antal, Garaba Imre, Komjáti András is jelen volt, de itt volt még Gellei Imre jelenlegi szövetségi kapitány és számos közéleti személyiség is.

Mindenesetre az ünneplés kellős közepén Boskovics Jenő jelezte: reméli, hogy április 2-án, Puskás Ferenc születésnapján ugyanebben az összeállításban és hasonló hangulatban ünnepelhetnek. Minderre az aranycsapat még élő legendái - Grosics, Buzánszky, Puskás -, valamint a jelenlévők párás szemmel bólogattak, majd újabb nóták következtek. De ezek már nem a szomorúságról, hanem a barátságról, a gyönyörű emlékekről, és a magyar futball remélhetően szebb jövőjéről szóltak.