Vágólapra másolva!

A német és az angol együttes azonos pontszámmal állt a forduló előtt, ám mivel az egymás elleni eredmény a MU-nak kedvezett, így a Vörös Ördögöket esetleges győzelmük esetén a Bayern már nem előzhette volna meg. A manchesteri együttes ugyan három kulcsembere (Roy Keane, Ruud van Nistelrooy és Juan Sebastián Verón) nélkül érkezett meg Portugáliába, de Sir Alex Ferguson kezdő tizenegye így sem volt gyenge, és a Boavista számára túl erősnek bizonyult.

A vendégek semmit sem bíztak a véletlenre, és már az első félidőben eldöntötték a három pont sorsát, ráadásul úgy, hogy igazából meg sem kellett erőltetniük magukat. A Manchester játszi könnyedséggel szerzett két találatot, ezen kívül kihagyott számtalan helyzetet (ebben főleg a BL-ben először a kezdő csapatban szereplő uruguayi Diego Forlán jeleskedett), miközben a Boavista szinte semmilyen veszélyt nem jelentett Fabien Barthez kapujára.

Noha a hazai csapat birtokolta többet a labdát, és látszólag mezőnyfölényben futballozott, de ez semmit sem ért, hiszen az angolok középpályássora kitűnően szűrt, és kontráik rendre életveszélyesek voltak. A második félidő közepén Alex Ferguson játéklehetőséget adott a fiatal Michael Stewartnak és John O'Shea-nek is, és miután mindhárom cserelehetőségét kihasználta, csapatának az utolsó percekben emberhátrányban kellett futballoznia, mivel Ole-Gunnar Solskjaer sérülés miatt lebicegett a pályáról. A Boavista azonban még így sem tudott szépíteni.

A mérkőzés előtt a Bayern München menedzsere, Uli Hoeness magabiztosan jelentette ki, hogy ők szerzik meg az első helyet, mivel szerinte a Manchester úgysem nyer majd Portóban, ám a csoportelsőséghez a németeknek is nyerniük kellett volna, ám a Nantes elleni találkozó első félidőbején nem úgy futballoztak, mint akik győzni akarnak. Pedig a francia együttes ennél tartalékosabb már nem nagyon lehetett volna: a Kanárik tíz helyen változtatták meg a kezdő csapatukat a hét végi, AS Monaco elleni bajnokihoz képes, és a gárda tele volt olyan fiatal labdarúgókkal, akik még sosem szerepeltek a nemzetközi kupaporondon, sőt, az első csapatban sem nagyon.

Ennek ellenére a francia gárda egyáltalán nem volt megilletődve, és bátran futballozott az Olimpiai stadionban, igaz, a német együttes egyáltalán nem nehezítette meg a dolgát. A bajorok az első félidőben kifejezetten rosszul játszottak, szinte egyáltalán nem voltak kapura veszélyesek, nem csoda, hogy a stadionba még így is kilátogató több mint harmincezer néző kifütyülte őket. A lelátó egyik felében egyébként érdekes transzparenst feszítettek ki, amelyen ez állt: "13 euró egyáltalán nem kedvezményes ár" - utalva arra, hogy a drukkerek a vezetőséggel is elégedetlenek voltak.

A pályán nyújtott teljesítmény sem villanyozhatta fel őket, és a szünet után végképp elegük lehetett kedvenceikből, amikor is Hassan Ahamada egy burleszkfilmbe illő góllal a vendégeknek szerzett vezetést. Ekkor már a pályán volt a Bayernben a sérüléséből felépült Hasan Salihamidzic is, aki talán az egyedüli volt a bajor gárdában, aki jól futballozott. Vezérletével a münchenieknek végül sikerült nyerniük (ráadásul Claudio Pizarro még egy tizenegyest is kihagyott), de Ottmar Hitzfeld csak az eredménynek örülhetett.

A B csoportban meglehetősen bonyolult volt a helyzet, még mindegyik csapatnak volt esélye a továbbjutásra, de a Liverpool és a Galatasaray csakis győzelem esetén juthatott volna be a legjobb nyolc közé. Az angol együttes számára rossz hír volt, hogy Michael Owen mégsem tudta vállalni a játékot, örömteli volt viszont, hogy az októberben szívműtétet átesett Gérard Houllier operációja óta először ott ült a kispadon.

Fotó: EPA
Fotó: EPA
Batistutának volt egy szép megmozdulása, ám jobbára nem volt veszélyes Dudek kapujára, ezért Capello lecserélte

A gall szakember minden bizonnyal megkönnyebbülve látta, hogy csapata jól kezdi a meccset, gyorsan vezetést szerez, és irányítja a játékot. A Vörösök tulajdonképpen csak egy igazi csatárral játszottak, és Emile Heskey mellé hol Vladimír Smícer, hol pedig Jari Litmanen lépett fel, de a bal oldali középpályás, John-Arne Riise is nagyon sokat ment előre. A vendég mestere, Fabio Capello abban bízott, hogy megerősített középpályája (a Roma ezúttal csak két csatárral játszott, akik közül az egyik Francesco Totti volt) majd megszűri a liverpooli rohamokat, de terve nem jött be, így a szünetben még egy támadót küldött a pályára Marco Delvecchio személyében, Gabriel Batistuta helyett pedig Vincenzo Montella is beállt.

A vendégek át is vették a mérkőzés irányítását, és egyre közelebb jutottak az egyenlítéshez, ám ez végül nem született meg, sőt, egy szabadrúgást követően a hazaiak kétgólosra növelték előnyüket a meccs egyik legjobbja, Heskey révén. A hazai védelem remekül állt a lábán, és az utolsó pillanatban mindig meg tudta akadályozni az olaszokat, így a talján gárda nemhogy kiegyenlíteni, de még szépíteni sem tudott.

Ez egyben azt jelentette, hogy az olaszok sorsa a másik mérkőzésen szereplők kezében volt: amennyiben Isztambulban döntetlen születik, akkor a vereség ellenére is továbbjutnak, ellenkező esetben viszont kiesnek. Egy félidő alapján úgy tűnt, hogy akár még szerencséjük is lehet, hiszen az Ali Sami Yen-stadionban 45 perc alatt nem született gól. Inkább a Galatasaray játszott fölényben, de a Barca védelme rendkívül szervezett volt, annak ellenére, hogy Frank de Boer kimaradt a csapatból, és helyét a hosszú sérülés után felépült Abelardo foglalta el. A veterán hátvédnek ugyan volt egy-két megingása, de társai mindig kisegítették, így a katalánok megúszták kapott gól nélkül az első félidőt.

A második játékrész elején aztán ráléptek a gázpedálra, kicsit támadóbban játszottak, és ennek meg is lett az eredménye, hiszen Faryd Mondragón kapus hibáját kihasználva Luis Enrique vezetést szerzett. Az utolsó húsz percben az isztambuliak teljesen a kapujukhoz szegezték a vendégeket, de a nagy nyomás nem eredményezett gólt, így a Galata 1999 novembere után ismét vereséget szenvedett hazai pályán, ami egyben a kiesését jelentette. Az FCB viszont továbbment, amivel nem csak a szezonját, hanem lehetséges, hogy Carles Rexach mestert is megmentette.

Második csoportkör, hatodik forduló:
A csoport:
Bayern München - Nantes 2-1 (0-0)
München, Olimpiai stadion, 30 ezer néző
vezette: Knud Erik Fisker (dán)
Bayern München: Kahn - Hargreaves, Kuffour, Linke, Tarnat - Jeremies, Effenberg (Salihamidzic, 46.), Fink - Santa Cruz (Zickler, 72.), Pizarro, Paulo Sergio (Feulner, 87.).
Nantes: Grondin - Deroff, Gillet, Cetto, Bilayi (Laspalles, 65.) - Rubil, Pailleres, Toulalan, Armand, Devineau (Berson, 78.) - Ahamada (N'Zigou, 64.).
gól: Jeremies (58.), Pizarro (87.), illetve Ahamada (58.)

Boavista - Manchester United 0-3 (0-2)
Porto, Do Bessa stadion, 14 000 néző
vezette: Konrad Plautz (osztrák)
Boavista: Ricardo - Frechaut, Turra, Pedro Emanuel, Loja -Petit, J. Silva, Sanchez - Duda, E. Silva (Goulart, 21.) (Marcio, 59.), Da Silva.
Manchester United: Barthez - G. Neville, Blanc (O'Shea, 73.), Johnsen (P. Neville, 73.), Silvestre - Beckham, Butt, Scholes (Stewart, 59.), Giggs - Solksjaer, Forlan.
gól: Blanc (14.), Solksjaer (29.), Beckham (51., 11-esből)

Az A csoport végeredménye

B csoport:
Galatasaray - Barcelona 0-1 (0-0)
Isztambul, Ali Sami Yen stadion, 22 000 néző
vezette: Temmink (holland)
Galatasaray: Mondragon - Pérez (Capone, 79.), Emre, Korkmaz, Penbe - Fleurquin, Akman (Niculescu, 62.), Göktan, Sas - Erdem (Kaya, 74.), Ümit.
Barcelona: Bonano - Puyol, Christanval, Abelardo, Coco - Rochemback, Xavi, Gabri - Luis Enrique (Reiziger, 89.) - Kluivert, Overmars (Motta, 84.).
gól: Luis Enrique (58.)

Liverpool - Roma 2-0 (1-0)
Liverpool, Anfield Road, 45 000 néző
vezette: Pedersen (norvég)
Liverpool: Dudek - Xavier, Henchoz, Hyppia, Carragher - Smicer (McAllister, 90.), Murphy, Gerrard, Riise - Heskey, Litmanen (Biscan, 88.).
Roma: Antonioli - Panucci, Samuel, Aldair - Tommasi, Assuncao (Cassano, 69.), Emerson, Lima (Delvecchio, 46.), Candela - Totti - Batistuta (Montella, 46.).
gól: Litmanen (5., 11-esből), Heskey (64.)

A B csoport végeredménye